Így tegyél ingatlanajánlatot, ha megtaláltad az igazit
2021. december 28. írta: I Love Buda

Így tegyél ingatlanajánlatot, ha megtaláltad az igazit

Az ingatlanvásárlás egyik legfontosabb lépése, milliók múlnak rajta

nevtelen_terv_4.jpg

Így tegyél ingatlan ajánlatot ingatlanra, ha közvetlenül a tulajdonossal tárgyalsz


Megnézted egyszer-kétszer, elhívtad a családi hozzáértőt, ő is áldását adta a vásárlásra. Még mindig tetszik,  szeretnél ajánlatot tenni a z új otthonodra, de kicsit tanácstalan vagy.

Nézzük mit kell tenned:

Mindenekelőtt szerezd be a tulajdoni lapot és konzultálj a közös képviselővel. Jó esetben megtalálod a telefonszámát a lépcsőházban kifüggesztve. Tőle informálódhatsz a ház anyagi helyzetéről, felújításokról, esetleg pályázatokról, lakóközösségről is. Sőt azt is elmondja, hogy van e rögzítve elővásárlási jog, illetve más speciális kitételek kerültek e elfogadásra.. Érdemes lesz később  beszerezni az szmsz-t és a társasházi alapító okiratot is, mert az ügyvéd kérni fogja az adásvételi szerződéskor.

Ha az ingatlan  tulajdonosával tárgyalsz, érdemes megkérdezned, hogy jelenleg van e komolyan vehető ajánlata? Remélhetőleg semmi komoly. (aki a múlt héten nézte meg és azt mondta, hogy tetszik és visszaszól, az nem valószínű, hogy valóban komoly érdeklődő)

Bölcs mondás, de igaz

A szó elszáll, az írás megmarad. Rengeteg későbbi félreértés elkerülhető, ha a szóban átbeszélt tényeket, írásban is rögzítitek. Vegyél mély levegőt és kérd el az email címét, jelezd, hogy gondolkodsz egy ajánlaton. Az ingatlan megtekintése nem az a helyzet, ahol mondasz egy összeget és megalkudtok. Ettől óva intenélek, már csak azért is, mert egy összeg nem ajánlat.

Túl a formai követelményeken, kívánalmakon, négy lényeges paramétert mindenképpen tartalmaznia kell majd az emailednek, hogy a tulajdonos átgondolhassa a dolgot.

Ajánlati ár: ezt nem hiszem, hogy részletezni kellene, itt kezdődik az alku

Fizetési ütemezés: Mikor, milyen részletekben tudod kifizetni a kialkudott vételárat

Birtokbavétel időpontja: Ez az időpont az, amikor szeretnéd birtokba venni az új otthonodat és ki is tudod fizetni azt. 

Nagyon fontos, talán a legfontosabb rész,

hogy írj határidőt arról, hogy meddig tartod az ajánlatodat. Ez elvileg egy-két napnál nem kell, hogy hosszabb idő legyen, hiszen ők már átgondolták a megbeszéltek alapján, hogy ez az összeg megfelel nekik, mikor költöznének stb. Segíthetsz abban is, hogy egy kipontozott részen jelezhetik, hogy milyen módosításokkal tudják elfogadni az ajánlatodat.  Ez az a pont, ahol az emberek simán befeszülnek, érthető, rengeteg pénzről, az otthonukról van szó.Talán itt kell a leginkább egy jó ingatlanos, aki tudja koordinálni a folyamatot, de az empátia és a türelem sokat segíthet.

Tudom, hogy vannak mindenféle aggályok a pénzzel megtámogatott ajánlattal kapcsolatban, de jobbat nem találtak ki azóta sem. Azért az ingatlan értékének 1%-a biztosítékként szerintem elfogadható és amennyiben az eladó elfogadta az ajánlatot, őt is köti ez az összeg. Erre természetesen elsősorban ingatlanirodáknál van lehetőség.

Szerinted?

Ha neked van két érdeklődőd az egyik megtámogatja bánatpénzzel az ajánlatát, a másik nem biztosan komolyabban veszed azt aki akar és tud  ilyenformán biztosítékot letenni. Én nem ragaszkodom hozzá és nem is ment még el üzletem a bánatpénz hiánya miatt, de szerintem lényegesen nagyobb tapasztalatom van, mint egy átlag ingatlan tulajdonosnak.

Valahol ez is egy bizalmi történet, de valószínűleg megvan a közös cél, hiszen ő eladná, te pedig megvásárolnád az adott házat, lakást.

MIlovecz Laci

Budai ingatlanközvetítő




A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebuda.blog.hu/api/trackback/id/tr2316793802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tsteinar 2021.12.28. 19:39:17

Ez a bejegyzés tökéletesen leírja, hogy miért hagyok ki ingatlanost minden esetben. Írásban, meg bánatpénz...
"Rengeteg későbbi félreértés elkerülhető, ha a szóban átbeszélt tényeket, írásban is rögzítitek." - ez a szerződés, addig minden más csak ígéret. B@szhatom az 1%os bánatpénzt, ha kap egy magasabb árat.
"Az ingatlan megtekintése nem az a helyzet, ahol mondasz egy összeget és megalkudtok" - de pont az. Ha nincs semmi extrém helyzet /több tulaj, jelzálog, fél éves költözés/ akkor az áron áll vagy bukik.
"Ha az ingatlan tulajdonosával tárgyalsz, érdemes megkérdezned, hogy jelenleg van e komolyan vehető ajánlata? " - ha nem balek, nyilván azt mondja van.
Szmsz nem kell szerződéshez, ellenben nem árt előtte elolvasni. Energetikai viszont must have.

gulyasgabor 2021.12.28. 20:55:59

Kinek fizetne bánatpénzt a vevő, és konkrétan milyen formában? Miért lenne erre inkább az ingatlanirodáknál lehetőség?

I Love Buda · https://budai-ingatlankozvetito.business.site/ 2021.12.28. 21:13:44

Erre szerintem minden irodának van rendszere. Így alakult ki, vételi ajánlat formájában. Azért írtam, hogy inkább náluk, mert a működésüknél fogva, inkább ők szorgalmazzák. Én nem ragaszkodom hozzá, de ebből a szempontból szerintem én vagyok kisebbség.
A bánatpénz inkább biztosítékként szolgál. Mindenkinek nem ismerem az erre vonatkozó nyomtatványát, de a nagyobb hálózatok addig nem is közvetítik az ajánlatot, ameddig nincs mellette írásos ajánlat.

I Love Buda · https://budai-ingatlankozvetito.business.site/ 2021.12.28. 21:52:20

@Tsteinar:
Sehol sincs kőbe vésve, hogy 1% a letét összege. Miután nem tudod, hogy mi van a vételi ajánlatban, így nem tudhatod, hogy mennyire köt téged, mint ajánlattevőt. Gondolom a nagyobb hálózatok jogászainál nem vagy képzettebb jogász, tehát nem biztos, hogy érdemes volt ezt leírnod.

A második válaszod talán csak tájékozatlanságból fakad. Novemberben volt egy egy olyan ügyem, ahol 5 millió volt a különbség, de az alacsonyabb ajánlat nyert, mert volt lehetőség plusz 6 hónapig a tulajdonosnak az ingatlanban maradni. Ez csak egy példa, lenne még.

Az a legrosszabb az ilyen kommentekben, hogy komoly ismeret nélkül jelentesz ki szerinted biztos dolgokat, esetleg befolyásolva másokat, akik akár pórul is járhatnak. Ha valóban segíteni akarsz másoknak, szerintem írj blogot te is valami olyan témában, amihez jól értesz. Lehet, hogy van ilyen.

Hülye aki elolvassa! 2021.12.28. 22:02:43

"Azért az ingatlan értékének 1%-a biztosítékként szerintem elfogadható és amennyiben az eladó elfogadta az ajánlatot, őt is köti ez az összeg."
Jogilag nem megalapozott. A vevő a pénzt bármikor visszakérheti. Mi az, hogy biztosíték, meg bánatpénz?
Kutya füle.

indanick 2021.12.28. 23:24:12

@Hülye aki elolvassa!:
próbáltam rákeresni mi is ez a bánatpénz, de mindenhol úgy találtam meg hogy az egyik fél eláll a szerződéstől!!! visszamenőlegesen.
Ez ugye lehetetlen lenne egy egyszerű ajánlatnál - gondoltam mint bárki más hétköznapi ember-, de kiderült h. mégsem, mert továbbkerestem és ezt találtam:
Ha valaki írásbeli ajánlatot tesz vásárlásra, az eladó pedig a válaszában elfogadja, létrejön az adásvételi szerződés, annak minden kötelezettségével együtt, mielőtt a vásárló jó eséllyel még ügyvédet sem keresett meg!!!
Erről az apró tényről vajon melyik ingatlaniroda ad korrekt tájékoztatást, mikor gyakorlatilag kényszeríti (saját tapasztalat) a vásárlójelöltet a az írásbeli ajánlat megtételére "mert náluk ez a rendszer"?
forrás:
www.bacskougyved.hu/ingatlan-adasveteli-veteli-ajanlat/

I Love Buda · https://budai-ingatlankozvetito.business.site/ 2021.12.29. 07:52:55

@Hülye aki elolvassa!: Lehet, hogy jogilag nem megalapozott, de írj helyette jobbat. Az a cél, hogy a vevő megmutassa az elköteleződését. Ráadásul érvelhetsz a jogilag nem megalapozott kitétellel, ha van melletted valaki, aki hajlandó letenni némi bánatpénzt (hívjuk így az egyszerűség kedvéért, nem szeretnék jogászkodni) akkor nem te leszel a befutó. Ennyi. Ráadásul ez az ajánlattételi forma működik itthon több mint 15 éve és azért, mert nem állt elő senki egy jobb megoldással.

I Love Buda · https://budai-ingatlankozvetito.business.site/ 2021.12.29. 08:02:06

@indanick: Mint leírtam, én ehhez nem ragaszkodom, de itt megvédeném az irodákat. Miért gondolod, hogy egy 15-20 éve létező, évenként több ezer ügyletet lebonyolító cég jogszerűtlenül működik?
Szerinted nekik úgy kellene ajánlatot közvetíteniük, hogy az ügyfél mond valamit, aztán vagy tartja, vagy nem?
Te, amennyiben eladó lennél, biztosan kivennéd a piacról az ingatlanodat?
Mert csendben jegyzem meg, az ajánlat mellé letett összegnek ez a lényege. Mármint, hogy az adott ingatlan kikerül a piacról és a szerződés megkötéséig nem nézheti meg senki, hiszen a két fél elvileg már megegyezett, de a szerződésre várni kell pár napot. Szóval, ha hiszed, ha nem, ez neked mint vevőnek is jól jöhet.

para_noir 2021.12.29. 09:29:15

Szerintem az a baj alapvetően ezzel a bloggal, hogy a szerző magas kategóriás budai ingatlanokkal foglalkozik, és a - minden bizonnyal szakmailag alapos - tapasztalatait megpróbálja általános érvényűként bemutatni. Holott az átlagember átlagingatlan vásárlásánál egész máshogy zajlik az ilyesmi, negyed ennyi sallang sem kell. Mi úgy tettünk ajánlatot a Pest megyei családi házunkra, hogy megnéztük, hazamentünk, megbeszéltük, hívtuk az ingatlanost, mondtunk egy alacsonyabb számot, ő fél óra múlva mondott egy kicsit magasabbat, és kész, el volt fogadva. Nem kellett semmit papírozni meg bánatpénzezni, csak elhangzott két összeg, és csá. És ez szerintem az esetek 90%-ában így megy. Ami ezen a blogon olvasható, az - túlzó példával - kb olyan, mintha egy Michelin csillagos séf adna tanácsokat egy bátonyterenyei háziasszonynak a vasárnapi ebédhez. Rendben van, csak nem igazán életszerű. Ahol 5 milla nem tétel az árban, az nem a normál ingatlanok szintje, ergo az ilyen példákat nem lehet alkalmazni az átlagos ingatlanokra.

I Love Buda · https://budai-ingatlankozvetito.business.site/ 2021.12.29. 09:49:48

@para_noir: Köszönöm, ez nagyon megtisztelő. Valóban így kellen történnie, ahogy az Nálatok is történt. Van négy éves múltam hálózatnál, onnan van némi tapasztalat, azt próbálom a blogon megosztani. Én, amennyiben sikerült a három legfontosabb paraméterben megegyezni, összehozok egy találkozót. Eladó, vevő, én és mindent megbeszélünk, egyeztetünk.
Ezek után az eladó a legritkább esetben ragaszkodik a pénzletéthez. Általában jó hangulatú, kimondottan eredményes megbeszélések ezek.

padlogaz 2021.12.29. 13:41:30

a leírtak egy konszolidált, alapvetően kínálati túlsúllyal rendelkező piaci környezetre jellemzőek.
a jelenlegi túlfűtött, folyamatos áremelkedést mutató piacon nem biztos, hogy ez működhet:
1) eladóként miért vonjak be ingatlanost, ha így is egymást érik a vevőjelöltek?
2) miért fogadjak el egy 1%-os "bánatpénzt", ami "x" napig köt, ha közben egyre jobb ajánlatokat kapok?
3) a vevőjelöltek örülhetnek, ha az eladó nem kezd licitáltatni, hanem elfogadja az első jelentkezőt, aki megfizeti a kért árat.

vevőként ilyen piaci körülmények között nekem eddig az működött, hogy igyekeztem minél több ingatlant megnézni, hogy kialakuljon egy képem a kínálati minőség / ár jellemzőkről (menet közben többször átkozva magam, hogy több jó lakást elszalasztottam, mert nem mertem gyorsan dönteni), majd a rutin megszerzése után a következő szimpatikus ingatlan esetében ott helyben megállapodtam, és max. másnap írtunk egy papírt valami komolyabb előleggel.

Kotit 2021.12.29. 13:44:11

@para_noir: A cikkben lakásokról van szó. Persze lehet, hogy 100+ misis budai lakásokról.
Más: valaki segítene, mi az a 4 paraméter?

Kotit 2021.12.29. 13:46:39

@I Love Buda: Igazad van: nem kell mindenkinek kommentelni, mint ahogy nem kell blogot sem írni, ha valaki nehezen viseli, hogy nem értenek egyet vele...

I Love Buda · https://budai-ingatlankozvetito.business.site/ 2021.12.29. 14:14:55

@padlogaz: Kb egy hónappal ezelőtt kaptam, az ingatlanos bevonásáról szól megtalálod az MBS-oldalamon

Azt gondolom, hogy egy jó ingatlaközvetítő díja nem egy megspórolni való költség, hanem befektetés egy üzletbe annak érdekében, hogy együtt többet hozzunk ki belőle. Milovecz Lászlóban partnerre találtunk, az első beszélgetéstől a legvégéig pont jól kommunikált, sokat dolgozott az ügyleten, profi munkát végzett és jól jártunk, nagyon megérte, ajánlom! Professional real estate agent, strongly recommended!

Nem életszerű, hogy egyre jobb ajánlatokat kapsz, ha igen, akkor az elején nagyon aluláraztál

3. ezt nem is értem

Papírt előleggel, de szándéknyilatkozat meg ördögtől való? Te tudod

I Love Buda · https://budai-ingatlankozvetito.business.site/ 2021.12.29. 14:16:57

@Kotit: Én segítek, de van benne egy kis csavar. Újra olvasd el a bejegyzést figyelmesen.

I Love Buda · https://budai-ingatlankozvetito.business.site/ 2021.12.29. 14:18:19

@Kotit: Nem viselem nehezen a kommenteket, azért válaszolok.

padlogaz 2021.12.29. 14:31:26

@I Love Buda:
buda jobb helyein napok alatt mennek el a 200-300 milliós lakások. ne mondd, hogy soha senki nem ígér rá az árra :-)

I Love Buda · https://budai-ingatlankozvetito.business.site/ 2021.12.29. 15:12:00

@padlogaz: Gondolom ez nem saját tapasztalat.
Jelenleg a négy belső budai kerületben (ahol dolgozom, gondolom ezek a jobb helyek közé tartoznak) nincs benne a III. kerület. Az utóbbi öt-hat évben tényleg nem tudom, hány ilyen lakást adtam el, vissza kellene néznem a statisztikáimat, de bocs ezt nem teszem meg a kedvedért, egy ilyenre sem emlékszem. De volna itt egy elég beszédes tény. Jelenleg az ing.com-on
214 ilyen áron hirdetett ingatlan van. Mivel napi szinten figyelem a piacot, tudom, hogy ennek nagyobbik része egy hónapnál, de inkább kettőnél is régebben keresi a vevőjét. Ebben a szegmensben, már nagyon sokat számítanak a személyes preferenciák, ezért hosszabb a keresés ideje, de ritka a felfelé licit. Ebben nincsen benne sem a III., sem a XXII. kerület, de a családi házak sem. :)

Tsteinar 2021.12.29. 23:00:41

@I Love Buda: A bánatpénz konkrétan egy baromság.

"A második válaszod talán csak tájékozatlanságból fakad. Novemberben volt egy egy olyan ügyem, ahol 5 millió volt a különbség, de az alacsonyabb ajánlat nyert, mert volt lehetőség plusz 6 hónapig a tulajdonosnak az ingatlanban maradni. Ez csak egy példa, lenne még." igen, pont ez az extrém eset/kivétel amit írtam.

"Az a legrosszabb az ilyen kommentekben, hogy komoly ismeret nélkül jelentesz ki szerinted biztos dolgokat" - én vettem már magánszemélytől, faktor cégtől, mbvk oldalon és sajnos közvetítőn keresztül is, mert az eladó volt annyira balf@sz h kizárólagost kötött - ami egy külön topic is lehetne -. Szóval kicsit szerényebben. Majd, ha a saját pénzeddel játszol.

"írj blogot te is valami olyan témában, amihez jól értesz" - ha jól olvastam 4 éve ingatlanozol, én 10 éve a saját pénzemet fektetem be ingatlanokba, ...de mint tudjuk kibicnek semmi sem drága. A kedvencem, amikor azzal győzköd a nepper, hogy kihagyhatatlan ajánlat és jövő héten már nem lesz meg, ilyenkor mondom, hogy akkor vedd meg drága barátom és add el többért. De ezer ilyen sztorim van, amikor ilyen wannebe ingatlanosok győzködnek akik pár hete még vendéglátósok voltak, hogy milyen könnyű albetétesíteni nagy lakást (fogalma sincs kerületi szabályról, minimum nm-ről, gépkocsi parkoló létesítés etc), fűtésnél kémény bélésről nem hallott, tudnak nagyon olcsó ügyvédet, közjegyzőt stb.

Az én tanácsom, ha vki tud írni és olvasni, messziről kerülje el a közvetítőt.

De köszi az ötletet, lehet írok erről egy blogot, hogy hogyan adj el ingatlant hiénák nélkül.

Tsteinar 2021.12.29. 23:02:31

@padlogaz: pont így működik manapság az esetek 99%-ban.

I Love Buda · https://budai-ingatlankozvetito.business.site/ 2021.12.30. 09:14:38

@Tsteinar:
1. Többet is tudnék írni, annyira nem extrém, de ne kelljen.
2. Saját részre is vásároltam ingatlant, tényleg nem emlékszem mennyit. Felújítattam, eladtam, sőt, kicsit büszkélkednék: Az egyik ilyenre akkor megkaptuk az egyik internetes magazin ( Otthonok és Kertek, ha minden igaz) legötletesebb garzon, vagy valami ilyen elnevezésű díját is, tényleg jól sikerült. Ettől persze megpróbálok szerény maradni, de a tapasztalatom innen is jön, tehát saját pénzemet is mozgattam.
3. Megint figyelmetlen voltál, remélem amikor a saját pénzedet fekteted be körültekintőbb vagy. Szóval az a 4 év 13, de sebaj. A kizárólagos mb-vel kapcsolatban találsz bejegyzésemet, írásomat, videómat stb, egyikben sem mellette kardoskodom.
4. pontosan ez a blogom lényege, hogy akit érdekel használhassa a tapasztalataimat. Persze mindig voltak, lesznek nagyarcú, ámde figyelmetlen figurák, akik úgy érzik, hogy fröcsögniük kell. Semmi baj, ez is egy típus.
Neked is idemásolom az egyik ügyfelem véleményét, mert büszke vagyok rá:
Azt gondolom, hogy egy jó ingatlaközvetítő díja nem egy megspórolni való költség, hanem befektetés egy üzletbe annak érdekében, hogy együtt többet hozzunk ki belőle. Milovecz Lászlóban partnerre találtunk, az első beszélgetéstől a legvégéig pont jól kommunikált, sokat dolgozott az ügyleten, profi munkát végzett és jól jártunk, nagyon megérte, ajánlom! Professional real estate agent, strongly recommended!

Már csak az marad ttok, hogy aki ilyen kikezdhetetlen tudással rendelkezik az ingatlanpiacról, miért olvas ingatlanos blogot, hiszen ő úgy is jobban tudja.... Ez már rejtély marad. Én ezzel lezártam a kettőnk közötti beszélgetést, olvasatlanul törölni fogom a hozzászólásodat. írj blogot ! Boldog új évet!
süti beállítások módosítása