10 érv, hogy belvárosi, polgári lakást vásárolj
2019. január 10. írta: I Love Buda

10 érv, hogy belvárosi, polgári lakást vásárolj

Világvárosi életstílus is járhat hozzá

01.jpg 

1. Mert szép

Budapest századforduló körüli építészetéről, hangulatáról, már többen zengtek ódákat, nem ismétlem őket. Egy dolgot viszont jó szívvel  javasolnék. Mégpedig, néha sétálj úgy a belvárosban vagy Budán, a Duna környékén, hogy kicsit felfelé is nézel, illetve a körúti utcákon kívül a kisebb utcákat is útba ejted, sőt benézel egy-egy lépcsőházba, mint egy turista. (Magyar vagyok és turista, hogy klasszikust idézzek.)  Szinte mindegyiknek van valamilyen története, egyedisége, és ennek kicsit részévé válni, nem rossz érzés. 

2. Mert  nagy tereket találhatsz

Aki szereti a tágas tereket, nagy belmagasságot, a hatalmas ablakokat, esetleg a galériát, ő ezekben a lakásokban lelhet igazán otthonra. A több mint három, nem ritkán négy méter körüli belmagasság, igazán impozáns otthon kialakítását teszi lehetővé. Egyszer egy olyan lakás értékesítésében vettem részt, ahol a tulajdonos srác falmászó volt és még létra sem volt a galériához, viszont a falmászó termekből jól ismert fogásokkal kialakított úton lehetett feljutni aludni. Ez a opció is szóba kerülhet, persze nem mindenkinél.

magazin_otthonterkep_hurakoczi_lakas-6457548718b8ff627467c697dedcb8547cffd006.jpg

3.Mert nehéz a dolga a betörőnek

Persze neked is, ha észrevétlenül akarsz hazajutni az  új barátnőddel, barátoddal. Legyen akár hajnali kettő, akkor is fog ücsörögni a gangon egy néni, aki biztosan rád köszön és habitusától függően vagy megcsóválja a fejét rosszallóan vagy kacsintgatni kezd. Töltsön el viszont jó érzéssel, hogy a betörőt is biztosan sarokba szorítja a "kit keres, nem ismerem, pedig itt lakom már negyven éve" szóáradattal.

4. Vastagok és jól szigetelnek a falak

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy minden esetben ez csak a homlokzati falakra igaz, mert a történelem viharai azért komolyan beleszóltak a belső terek alakításába. Egy lakásból több lett, majd több lakásból egy, gyakran figyelmen kívül hagyva a tervező elképzeléseit arról, hogy melyik fal választ el egymástól két lakást és melyik a fürdőt a wc-től. Pár évvel ezelőtt egy olyan ingatlanban voltam, ahol úgy sikerült megoldani a fürdő kialakítását, hogy a belmagassága 190 cm lett. Nem tudom honnan választották le, de ez még nem lett volna baj. Viszont az ajtó csak 130 centi volt. Meg lett a gazdája ennek is.

5. A belvárosi életérzés

Budapesten általában is nagyon jól megoldott a tömegközlekedés véleményem szerint és azok a városrészek, ahol ilyen polgári társasházak állnak, viszonylag egyszerűen elérhetőek éjszaka is. Biztosan van 500 méteren belül kisbolt, kocsma, kínai étterem, pékség, esetleg meki vagy valami hasonló, tehát sem a kiszáradásra, sem az éhhalálra nincs esélyed.

3jav.jpg

6. Mert kitömheti a zsebedet

Magyarán jó befektetés lehet belőle, akár hosszútávú kiadásban gondolkodsz, akár rövidtávú szállás lehetőséget biztosítanál másoknak. Most pár kolléga utálni fog, de ezeket bármelyik tulajdonos ki tudja adni, aki tud szerezni wifi-t és le tud írni három összetett mondatot, egy ingyenes hirdetés adatlapjának kitöltése után. Ha egyet kattint az okos telefonjával, akkor tett annyit, hogy nyert ügye legyen. Rövidtávra pedig ott a Booking, stb., ezt nem kell ragoznom. A piaci előrejelzések is azt prognosztizálják, hogy az ingatlanárak további emelkedése várható; elvileg lassabb ütemben mint tavaly, de folyamatos lesz. 

7. Csodás otthont alakíthatsz ki belőle

Ha sikerül hozzájutnod egy lelakott, romos lakáshoz jó áron és van pénzed, fantáziád és nem utolsó sorban időd, akkor itt szárnyalhatsz. Tele van az internet jobbnál jobb ötletekkel, szebbnél szebb megoldásokkal, csodákat lehet látni. Mozgathatsz falakat, alakíthatsz tereket, ha jó a belmagasságod terjeszkedhetsz felfelé is. Engedd el magad, keress egy jó belsőépítészt és alkossatok.Tényleg annyi fantasztikus megoldást láttam és nem mindegyik hivatásos tervező munkája alapján készült.

nem-luxus-belsoepitesz4.jpg

rakoczi.jpg

 

8. Széles méretválaszték

Amikor ezek a házak épültek, nem volt ritka, hogy a tulajdonosok életét cselédek segítették, akik vagy cselédszobákban vagy volt ahol cselédlakásokban éltek. Aztán jött a már említett történelmi viharok sora és még alakultak a lakások. Az lett a végkifejlet, hogy a 10 nm területűektől (nem viccelek), egészen 250 nm-ig terjedhet a skála. Gyakori, hogy egy lakásnak akár két bejárata is van, újabb lehetőségeket adva a tulajdonosoknak.

9.Építhetsz galériát, verhetsz szeget a falba

Amikor van hozzá megfelelő belmagasságod és kicsit növelni akarsz a használható területen, galériát kialakítva megteheted ezt. Egyszer volt egy olyan befektetésünk, ami 20 nm alapterület volt (ennyire tellett akkor) és úgy lett belőle eladható lakás, hogy a konyha fölé építettünk egy hálógalériát. Szerintem elég jól sikerült, de mások szerint is, mert az Otthonok és Kertek magazinban is bemutatták. Aki valaha próbált panelba polcot feltenni, annak nem kell részleteznem a szögbeverés lehetőségét.

10. Mert Budapest belvárosában élni fantasztikus

Ezek a házak igazi világvárosi környezetben helyezkednek el, itt a múlt, a jelen, a buli, a színház, az opera a street food, a Michelin-csillag, a kávézó, a borozó, a punk klub, a  színházak és még mi minden adja azt a meg nem fizethető életstílust, ami csak a szerencsések kiváltsága lehet. Tehát nem egy lakást, hanem egy világvárosi életstílust is vásárolhatsz.

8dc782a6b42cf6ba2cb6627b9d5a0a31.jpg

Milovecz László

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebuda.blog.hu/api/trackback/id/tr2914551950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hu_manus 2019.01.11. 10:44:34

Nem szeretnék nagyon destruktív lenni, de:
- a belvárosi feeling 20-25 éve kihalt. Ti. a köztereken kínai, arab, roma, homeless emberek mocska és zaja fogad.
- 3 m feletti belmagasság az 5x5 m-es helyiségek esetén igaz csak + létezik fűtési költség is.
- a jó hőszigeteléssel is vitatkoznék... kevés épületre igaz,
- az ingatlan, mint befektetés lutri. 10-15 évenként igen tisztességeset lehet bukni is. 2009-ben egy 45 milláért hirdetett ingatlan 15-ért kelt el. Válság volt és kellett a pénz.
- a zöldterületek, terek aránya egyre kisebb és nem értem ez ellen miért nem tiltakozik senki. A legszörnyűbb az, hogy Budán is vészesen fogy a zöldterület.

Szóval, amiről írtál, az 20 évvel ezelőtt igaz volt, ma sajnos nem.

Noked-Lee 2019.01.11. 10:51:11

1 érv, hogy ne vegyél belvárosi polgári lakást:

1. nincs rá pénzed.

Fellegjáró Marci 2019.01.11. 11:10:55

1. Csodás! Max a felújított lakások belűlről, de a gang hányinger...
2. Fűtsd ki-be! Napfényt csak hírből ismeri amúgy!
3. Bárhol igaz lehet ez az állítás, ha jó a védelmi rendszered!
4. Fűtöttél már ilyenben? Próbáld meg!
5. Watta feeling! Már az utcára kilépve belelépsz egy hugytócsába ami közvetlenül a bejárat előtt folydogál...stb
6. Pont most hozzák ezek ellen a törvényeket!
7. Igen, aztán max nem mozdulsz ki belőle mert a környezet hányadék...
8. Ez csak itt elérhető?!?
9. ?!? ?!!?? :D :D Najó...
10. A legfantasztikusabb életérzés. Sokkal jobb, mint mondjuk egy kis faluban, ahol egy palotát építhetsz egy ilyen lakás árából.
Beteg vagy!

midnightcoder2 2019.01.11. 13:52:47

Hajléktalanok, kutyagumi és húgyszag egész évben, mert minden sarkon naponta 50 kutya pisil, a lépcsõház egy horror mert közös lónak túros a háta. Tényleg jó.

Pierr Kardán 2019.01.11. 14:26:13

Hát igen, aki 20 éven keresztül havonta félre tud tenni egy havi átlagbérnek megfelelő összeget, az tud venni egy polgári lakást Budán :-(

I Love Buda · https://budai-ingatlankozvetito.business.site/ 2019.01.11. 15:25:32

@Hu_manus:
Ne viccelj, Gozsdu udvar, színházak, kávézók, stb tényleg van itt élet, mennyire jó éttermek vannak, én imádom
A belmagasság nem a helyiség területétől függ. kevesebb 3m alattit tudnál mutatni, mint olyat,ami meghaladja. Hidd el jártam már nem egyben
Befektetésnek leírtam a miénket, be is linkeltem Persze van benne kockázat, de hát.....
A zöldterületek tekintetében sem állunk rosszul a többi nagyvároshoz képest, abban igazad van, hogy kell még több és több és több

I Love Buda · https://budai-ingatlankozvetito.business.site/ 2019.01.11. 16:01:26

@Fellegjáró Marci:
Kicsit személyesre sikerült a kommented, mármint az egészségi állapotomat illetőleg.
Megnyugtatlak, rendben vagyok.
Az van szerintem, hogy a következő bejegyzésemet, amiben a családi házak előnyeit firtatom majd ismét megjegyzésekkel fogod ellátni, de segítek és megírom helyetted.
1. azért sz...r mert ocsmány házak vannak az utcában, a tiéd hiába szép
2. állandóan besüt a nap, drágább a fűtése, mint a polgári lakásoknak
3. Senki nincs az utcán, bármikor betörhetnek
4. Az első lakás, ahol laktam egy VIII. kerület legmélyén lévő konvektoros fűtésű volt, tehát igen
5. kacsák, libák, tyúkok, kutyák, végzik a dolgukat a kapd elé
6. Bezzeg Pesten, ki is lehetne adni a lakást, de vidéken a faluban sokkal nehezebb
7. Hiába szép a lakásod, mert kimész az utcára,ahol semmi nincs, max a kocsma, de mivel ott is mindig a rosszat látod, kiutáltak onnan is
8. Minden ház egyforma, de a pesti lakások bezzeg ezerfélék
9. Olyan kicsik a falusi házak, hogy egy galériát sem tudsz építeni
10.Azért azt a hodály palotát,amit a pesti lakásod árából veszel, ki sem tudod fűteni, mert nincs munkád.

Szóval valami ilyesmit várok majd tőled, annyi kérés van, hogy a személyeskedést légyszi ne erőltesd.

kvadrillio 2019.01.11. 20:01:30

a kispolgárok ilyet nem tunnak venni, CSAK A NAGYPOLGÁR(LEGFELSŐ-KASZTBA TARTOZÓÓÓ) ORBÁN-CSALÁD ÉS HAVERJAI !

ezééééé is lesz ennek a rendszarnak hamarosan végggehhh ! :)

pattantyúk 2019.01.11. 21:11:02

Kedves Blogger,
hol készült az a kép, ahol a füvön ücsörögnek az emberek?

Hogy a témához is hozzászóljak:
Én laktam 4 m belmagasságú 100 m2-es belbudai lakásban, iszonyú zajos helyen. Nyáron az ablakokat nem lehetett kinyitni. De ami még ennél is rosszabb és kivédhetetlen: a borzalmas alaprajz.
A 20. század eleji polgári lakásokra jellemző, hogy a versailles-i kastélyt másolják, a szobák egymásból nyílnak. Pl. a mi lakásunk max. 3 főnek lett volna kényelmes, de inkább kettőnek.

I Love Buda · https://budai-ingatlankozvetito.business.site/ 2019.01.12. 09:03:59

@pattantyúk: Szia, a kép az Erzsébet téren készült, tehát a város közepén. Nyilván egy körúti lakás ablakaiból nem lehet tücsökciripelést hallani, a falak egy része, pedig válaszfal, tehát átalakítható. Amit látsz az első képen, egy olyan cég munkája, aki még a tartófalak kiváltásától sem ijednek meg, szóval tényleg nagyon sok a lehetőség.

Hu_manus 2019.01.12. 10:19:55

@I Love Buda: 7 helyen laktam 29 év alatt Pesten és Budán. Majd visszaköltöztem a szülőfalumba. Állatokat is tartunk. Kutyák kennelben, tyúkok udvarban, a macskák elkaparják az ürüléküket, az akváriumot 3 havonta takarítom. Ez neveltetés és intelligencia kérdése. Ami pedig a szórakozást illeti, majd minden embernek van autója.
Budai munkahelyem tömegközlekedéssel napi 2 x 1,5 óra. Ez a budaiaknak 2 x 1 óra.
Uszoda, mozi, étterem 15-30 perc alatt elérhető. Ami plusz, az az hogy kimegyek a két kutyával az erdőbe és úgy csatangolok 40 percet, hogy nem látok embert magam körül.
A rezsi magasabb, a szabadidő kevesebb, de amit a környezet pluszban ad, az nekem megfizethetetlen.

I Love Buda · https://budai-ingatlankozvetito.business.site/ 2019.01.12. 17:40:47

@Hu_manus: Köszi a véleményed. Nézd, én nem azt írtam/mondom, hogy ez az egyetlen élhető életforma, sőt.
Te már tudod, hogy Neked mi jön be, hol akarsz élni, láttad ezt is azt is. Hidd el, hogy a szülőfaludban is megtalálhatod azt a fiatal lányt, fiút, akit vonz Budapest ennyi.
süti beállítások módosítása