Kalandor magyar építész, aki nélkül Sanghaj biztosan más lenne
2018. november 04. írta: I Love Buda

Kalandor magyar építész, aki nélkül Sanghaj biztosan más lenne



Az előző hasonló témájú blogbejegyzés hősét kicsit irigyeltem is, de a mostani főszereplővel nem cserélnék, azt hiszem.  Életútja mégis példaértékű. Amit elért, finoman szólva is nem semmi. Hugyecz Lászlóról van szó. Ha most lázasan kutatnál az emlékeidben, hogy ki ő, keresel valami támpontot és nincs semmi, nem kell szégyellned magad, nem a te hibád.

images_2.jpg

 Pedig amit letett a tervezőasztalra az parádés!

5230876327_1e65d899a2_o-1024x576.jpg

Egyedüli külföldiként választották be a 99 legmeghatározóbb sanghaji klasszikus közé.                      Gondoltátok volna, hogy magyar építész tervezte Ázsia első felhőkarcolóját, vagy az első olyan épületet amelyben légkondicionáló is működött? Az 1934-ben épült Park Hotel lett a magassági rekorder, ami 1983-ig Sanghaj legmagasabb épülete volt.  Ha esetleg szállást foglalnál náluk, illetve van kedved megnézni, hogy fest ma, itt megteheted.

park_jo.jpg

Az irodája több mint 60 épületet tervezett, így azt hiszem nem túlzás azt állítani, hogy ennek a városnak az arculatát meghatározza az ő munkája. Többféle vallási felekezetnek tervezett templomot, térítésmentesen. Ez ma nehezen elképzelhető. Ám a kalandos életű építész összetett személyisége máshol is tetten érhető. 1942-ben a Vitézi Kérelemben egy 10 oldalas önéletrajzban számolt be az I. világháborúban szerzett élményeiről, valamint konzulként több zsidó családot is sikerült megmentenie. Én egy szilárd értékrenddel rendelkező, vagány jellemű emberre tudok asszociálni mindebből. A vagányságára szüksége lehetett az orosz fogságból (Szibériából) történt szökésekor, hiszen egy lábsérülés után került a lovas kozákok fogságába, majd tífuszt kapott és a másik lába is eltört. Egy hadirokkant vonatról szökött meg és hajtánnyal menekültek Kína felé.

house_original.jpg

Csaknem 20 évig dolgozott Sanghajban, először tervezőiroda alkalmazottjaként, majd 1925-ben saját irodát nyitott. A történelem nem hagyta, hogy minden ideálmodott épületet megépíthessen, mert 1937-ben a japán csapatok úgy döntöttek, hogy megszállják ezt a várost és kevesebb megbízást adnak Hugyeczéknek. Ők ekkor használt, illetve új építésű ingatlanok értékesítéséből tartották fenn magukat. Tehát voltak, vannak és lesznek is hozzáértő ingatlanosok.

01300000314631129359969783127.jpg

Természetesen a kommunista hatalomátvételkor távoznia kellett, mivel a család is kuláklistán volt és gondolom megszokott egy bizonyos fokú szabadságot. Kohász lakótelepek tervezéséhez nem értett, így nem Magyarországon, hanem Svájcban, illetve később San Franciscóban telepedett le. Itt érte a halál, saját házának építésekor, amikor egy földrengés következtében sokkos állapotban végzett vele egy szívroham 1958-ban.

Nicky Almasy a világhírű magyar származású fotós kapta a megbízást, hogy a még ma is álló épületeket megörökítse. Nos, ő nem csak fotókat készített, hanem egy itt elérhető videón is megörökítette a legszebbeket.

Milovecz László

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebuda.blog.hu/api/trackback/id/tr514351933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása