Duna-parti tetőterasz, ami Vas István verset ihletett
2018. október 20. írta: I Love Buda

Duna-parti tetőterasz, ami Vas István verset ihletett

Mellette a part legkeskenyebb lépcsőháza

 

img_20181019_115600.jpg

 Az épület Alpár Ignác tervei alapján épült 1913-ban. Ő Hauszmann Alajos tanársegédje volt a budapesti műegyetemen, majd saját műtermet nyitott, (ízlelgessük a szót, műtermet, nem irodát, nem vállalkozást alapított, hanem műtermet nyitott)  aminek többek között az akkor már olimpiai bajnok, válogatott labdarúgó és különböző atlétikai számok magyar bajnoka, Hajós Alfréd is tagja volt.

Az akkori kornak megfelelően bérlakásokat alakítottak ki az épületben, amelyek akár a teljes szintet is elfoglalták. Modern lift, elegáns udvar, hatalmas pince, (a pincében helyezték el ennek gépházát, valamint a fűtéshez szolgáló fa és tüzelőanyag raktárakat).  Az emeleti lakásokban nemcsak szobák és cselédszobák, de több fürdőszoba, inasszobák, ruhatár, télikert, alkóv, hall is helyet kapott.

Az építtető Báró taktaharkányi Harkányi Béla (Pest, 1869. április 11. – Budapest, 1932. január 23.) csillagász, tudós, aki főként a csillagok hőmérsékletének meghatározásával foglalkozott. 1901-ben a világon elsőként határozta meg elméleti úton néhány csillag felszíni hőmérsékletét, majd ez alapján a csillagok méreteit. 1905-ben megmagyarázta a Balatonon tapasztalható “aranyhíd” jelenségének keletkezését. Matematikus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja, az ógyallai Magyar Királyi Asztrofizikai Obszervatórium főobszervátora volt. Azt gondolom, hogy az ő szakmájának, némi köze lehet a hatalmas tetőterasz kialakításához, (123 nm elhiheted, mert lemértem) hiszen akkor a pesti oldal fényszennyezése nem volt ennyire erős.

oi000114.jpg

A homlokzaton megjelenítették a család címerét, illetve jelmondatát is, ami így hangzott:

IN VERITATE VICTORIA

A Google szerint ez azt jelenti, hogy az igazság ökölvívó. (Nem hiszem, hogy a Taktaharkányiak erre gondoltak volna.)  

A házba 1913-ban költöztek be a lakók és már akkor három lakásba be is vezették a telefont. Az építtető Harkányi Bélán kívül, aki az I. emeleti lakásában lakott, más prominens személyek is otthonukul választották a házat. 1962-től 1991-ig Vas István Kossuth-díjas költő és 1962-től 1998-ig Szántó Piroska Kossuth-díjas festőművész házaspár laktak itt.

thumbnail-by-url.jpg

Álljon itt egy Vas István vers, aminek szerintem van köze a házhoz.

Egy óra múlva

Ép észhez nem segít, csak a csoda:
A Duna-part, a lomb, a vacsora.
Hogy a hollandi szivar füstje kék,
Hogy a Gellérthegy sötét tömegét
Még láthatom ma éjszaka. Milyen
Nyugalom árad szét a szívemen!
Itt fenn a bor, ott lenn a víz ragyog!
Arany a bor, sötétek a habok.

FULL CHILL, ahogy ma mondanák.

A házaspár örökösei is igazán jó fejek voltak, hiszen a 117 nm-es lakást a bútorokkal, hagyatékkal együtt a Szombathelyi Képtárra testálták, azzal a kikötéssel, hogy a lakásban emlékmúzeumot alakítsanak ki. Így történt. Kialakították a lakásmúzeumot, melyet 1999-ben Göncz Árpád nyitott meg.  2012-ig várta a látogatókat.  Ekkor a fenntartás nehézségei miatt bizonytalan időre bezárt.

Van a fejemben egy kép arról, hogy egy hűvös csillagos augusztusi estén a költő -hollandi szivarjával a kezében-, feleségével az oldalán, felváltva néznek bele-bele a tetőteraszon álló csillagászati távcsőbe és közben valamilyen nehéz vörösbort kortyolgatnak. Jó tudom, hogy ez elég giccses, de szerintem megtörtént.

Milovecz László

Budai ingatlanszakértő

oi000107-pano_masolata_1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebuda.blog.hu/api/trackback/id/tr4814311835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhesló 2018.10.21. 10:14:28

Talán jobb fordítása lenne: "Igazságban a győzelem!".

I Love Buda · https://budai-ingatlankozvetito.business.site/ 2018.11.04. 14:37:54

Lehet, de a legjobb barátunk így fordította. Azért köszi.
süti beállítások módosítása