Így spóroltunk milliókat a fürdőszoba felújításakor
2021. január 20. írta: I Love Buda

Így spóroltunk milliókat a fürdőszoba felújításakor

Voltak meglepetések, kellemesek is

intricate_lineart_new_year_facebook_post_1.jpg

Halogattuk, halogattuk a lakás felújítását. Valahogy soha nem akartuk  azt a három-négy hetet végig vendégeskedni. Szeretünk itt, így lakni. Kellett egy kis külső noszogatás, hogy belevágjunk. Nos, Novák Katalin, egy napfényes téli napon bejelentette, amire vártunk. Az állam támogatást nyújt a felújításhoz, olyan feltételekkel, amiknek mi is megfelelhetünk, gyerek van, adótartozás nincs.

Eldőlt belevágunk

Családi tanács, mármint a kedvesem, lányom és én, megbeszéljük, hogy belevágunk. Konyhánk rendben, pár éve felújítottuk, némi ráncfelvarrás a szobákon, előszobán, de a nagy projekt, a fürdőszoba. Miután pár évvel ezelőtt volt pár lakás, amit megvettünk. felújítottunk,. eladtunk, van némi tapasztalatom. Illetve olyan ismerős, aki a fürdőn kívül megoldja a dolgot. A szemem előtt olyasmi lebegett, hogy a fürdő és a többi helyiség felújítása párhuzamosan zajlik, mi pedig pár napra elköltözünk. 

Tehát első lépésként kell egy fürdőszoba. Elképzeléseink vannak, így nem nehéz a keresés. Kellemes meglepetésként ér, hogy több olyan fürdőszobaszalon is van, akik nemcsak a bútorokat, szanitereket, egyebeket biztosítják, hanem adott esetben a kivitelezést is vállalják, garanciával. Az élet szép. Kicsit talán szerencsések vagyunk, mert a felújításra szánt összeg rendelkezésre áll, így nem kell banki hitel ahhoz, hogy csilli villi fürdőnk legyen.

Mikor az ár a duplájára nőtt

Rövid virtuális barangolás után, kikötöttünk az első szalonnál, ahol személyesen szerettünk volna körülnézni. Amikor beléptünk, visszaköszöntek. Első jó pont. Egy udvarias, felkészült srác kérdezte meg, hogy miben segíthet és miután elmondtuk, segített is. Felkészült volt, képben volt, de nem volt nehéz dolga, mert nekünk is voltak elképzeléseink. Tudtunk méreteket mondani, szóval zökkenőmentes volt a beszélgetés. Elmondta, hogy ő kijönne hozzánk felmérni a fürdőnket. Örömmel várjuk, mondtam, de miután látta mit szeretnénk (a termékek lényegesebb részeit kiválasztottuk) hallhatnánk-e egy hozzávetőleges összeget? Természetesen, de csak nagyságrendileg. Persze én is így gondoltam. Oszt, szoroz, jön a végeredmény. Annyira nem magas az összeg, tehát rákérdezek a kivitelezésre, idő és ár szempontjából. Ezt is megkapom. Kicsit húzós, de én meg kényelmes vagyok, tehát, ha valakinek a kezébe adom a kulcsot és 10 nap múlva a vadi új fürdőszobámban bámulom magam a tükör előtt, akkor biztosan szebbnek látom magam, tehát nekem megér ennyit.

Szóval időpontot egyeztetünk. A fürdőszoba manager (ez volt a névjegyén) időben érkezik. Maszk, lábzsák, minden van, abszolút kulturált. Mér, számol, beszélgetünk, finomítunk és összeáll a kép. Találkozzunk a szalonban, javasolja és összerakja addig a fotorealisztikus látványtervet. A megbeszélt időpontban meg is érkeztünk. Leültünk a kivetített monitor elé. Az első, ami feltűnt, hogy a windows, amit használtak, nem volt jogtiszta, ez látszott rajta. Gondolom a srác saját otthoni laptopja volt. Mondtam, hogy szerintem ez nagyon drága is lehet. Nem ragozom. A kép, amit összerakott, nem volt az igazi, de benne volt a lehetőség, ezért finomítani kezdtünk. A stílust eltalálta, de nem az volt, amibe úgy beleszeretünk. A kedvesem felfedező útra indult vele a termékek közé, hogy mivel lehetne olyan igazivá tenni. Feltűnt, hogy az eladó egyre türelmetlenebb, lesz. Nem  igazán segít, inkább túllenne az egészen. Valahogy sikerül összehozni egy olyat, ami akár jó is lehet. Hátra dőlünk, jöjjön a matek. Eladó eltűnik, egy másik gépen adja össze a tételeket. Megérkezik. Nos az általa előzetesen kalkulált összegnek majdnem a duplája jött ki. Milliós tételekről beszélünk. Kérdő tekintetemre a válasz az, hogy ti választottátok. Ok, nézzük meg tételesen. A vicc az volt, hogy az általunk választott módosítások plusz 50 000Ft-ot jelentettek, míg a kivitelezés költsége, több mint a duplájára nőtt. Társasházi lakás, egyszerű típusú fürdőszobájának, a falig szétveréséről és felújításáról volt szó, mindkét alkalommal. Jelezte, ha most nem válaszolunk, teszünk le foglalót, akkor nem tudják elkezdeni márciusban, hanem (kis lapozgatás egy noteszben) csak júliusban.

A korrekt,  jófej értékesítő

A második nekifutásunk, szintén fürdőszobaszalonban volt. Itt már csak telefonon történt az időpont egyeztetése. Az értékesítő tűpontosan érkezik, maszk lábzsák szintén van. Hozzáértő, korrekt, gyors. A metódus ugyanaz, elkészíti a látványtervet, beszélgetünk, finomítunk. Összeáll a kép. Olyan kérdések, ötletek is elhangoznak, amik az előző kollégánál fel sem merültek. Tényleg képben van. Az árazásnál nincs meglepi. Amit a felméréskor mondott, az áll. Kevesebb mint a fele az előző ajánlatnak, kb akörül van, mint amit előszőr hallottunk az előző helyen. A kivitelezés a fele. Tényleg működhet, egy problémánk van, hogy hiányzik két olyan fürdőszobabútor a készletből, ami a feleségemnek tetszik, tehát a családi béke záloga lehet.  Itt még ötletelünk, hogy mi legyen, bár itt is most kellene döntenünk, mert, ha nem, akkor (milyen meglepő) csak júliusban tudnak nekiállni.

A kilencvenes évek hőse, aki ért hozzá és segít is

A harmadik ajánlatot még nem kaptam meg, de várom. Telefonon egyeztettem időpontot a kivitelezővel, akinek rengeteg a munkája, talán el tud vállalni. Két időpont módosítása után, a megbeszélt reggeli időpont előtt 10 perccel csörög a telefonom, hogy megjött a vizes. Itt látszik, hogy el voltam kényeztetve. Munkásruhás ember áll az ajtóban, sem maszk, sem lábzsák. Mint kiderült, nem vele beszéltem, ő egy szakmunkás, de mindent tud. Nem aggódom a vírus miatt, ezért beengedem. Cipő rajta marad, úgy ballag át a fürdőszobához. Benéz, elő a telefon, két kattintás. Kérdi mit szeretnék, elmondom. Nyugtázza, elköszön, távozik. Ekkor értem meg, hogy azért nem volt maszk, mert nem voltunk egy helyiségben öt percet sem, így a vírusnak nincs esélye. Mekkora profi. Hív a főnöke, aki jelzi, hogy küldi az ajánlatot, de gyorsan kell döntenem, mert, ha nem, akkor csak júliusban tudnak nekiállni. Tőle hallom azt a titkot is, hogy az anyagárak biztosan fognak emelkedni 200%-ot, de ne aggódjak, mert majd ő jön velem segít vásárolni, nehogy valamit rámsózzanak. 

Szóval itt tartunk most, sokkal jobb a helyzet, mit azt gondoltam volna. A tapasztalat az, hogy, ha tudod, hogy mit akarsz, akkor meg lehet találni a segítséget, tehát érdemes elszánnod magad. Egy a fontos, hogy minél hamarabb, mert, ha nem ma, akkor már csak júliusban tudnak nekiállni.

 

Milovecz László

Budai ingatlanközvetítő

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebuda.blog.hu/api/trackback/id/tr1616397592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása