A koronavírus lakáspiaci nyertesei és a többiek
2020. március 16. írta: I Love Buda

A koronavírus lakáspiaci nyertesei és a többiek

image.jpg

Bátran borítékolható, az ingatlanpiac változásának első nyertesei az albérletkeresők lesznek

 

A leggyorsabban a rövidtávú kiadó lakások piacán lehet érezni a korona vírus hatását, de ez gondolom mindenki számára evidens, aki sétált a bulinegyedben, a belvárosban. Kong az ürességtől, sehol nem lehet éneklő rövidgatyás angol fiatalokat látni, söröskorsóval a kezükben. Hiányoznak az utcaképből a turisták. Ezeket az ingatlanokat befektetési céllal vásárolták a tulajdonosaik, ebből következően a matek számít elsősorban. Tehát ezek a lakások előbb utóbb, amennyiben a helyzet nem változik, bekerülnek a hosszabb távon is bérelhető ingatlanok piacára, esetleg eladóvá válnak, de ez nem jellemző. Mivel ezek jobbára felújított, szépen bútorozott ingatlanok, kimondottan jó lokációban, erős versenytársai lesznek azoknak, a nagymama szekrénysorával, szőnyegével, romkanapéval berendezett, közepes állapotú lakásoknak, amiket ezelőtt egy hónappal ki lehetett volna adni, de holnap senki sem fogja keresni. Ebben a szegmensben, pontosan a hirtelen megnövekedő kínálat miatt várható a bérleti díjak mérséklődése. Egyes becslések szerint, ha holnaptól eltűnik a koronavírus a Földről, akkor is elbukta a nyarat az idegenforgalom. Erről azonban még nincs szó, illetve azt sem látjuk, hogy milyen gazdasági válsághelyzettel kell esetleg szembenéznie Olaszországnak és a többieknek. Tehát az biztos, hogy ez az év sokkal gyengébb lesz idegenforgalmi szempontból. Azt viszont nehéz megjósolni, hogy 2021-re  újra megérkeznek a várva várt utazók, ismét rekedt torkokból hangzik fel újra a a God save the queen, vagy  You'll never walk alone. Persze valamit csökkenthet a veszteségen, ha a nagyobb fesztiválokat megtartják, de akkor ez egész Európára igaz lesz és a fesztiválszíntéren is eszméletlen lesz a konkurencia és a tömegeket megmozgató húzónevekért hatalmas lesz a tolongás.

Az eladó lakások piacán a változás még várat magára, de csak idő kérdése és megérkezik

 

Az eladó lakások piaca is kicsit változni fog, de szerintem nem akkora mértékben, mint az albérleti piac. Az alaphelyzet az, hogy azok a tranzakciók, amiket élethelyzet változások generálnak, nagyobb részben meg fognak valósulni, mert pl egy kimondott válás után, vírus ide vagy oda, nem lehet kényelmesen együtt élni, a volt párunkkal. Lehet, hogy kicsit haza beszélek, de miután az érdeklődők megpróbálják az otthonuktól távol töltött időt a minimálisra csökkenteni, így megnő a fontossága a hirdetésekben közölt információknak, illetve érdemes a tulajdonosoknak a valóban szakértő ingatlanosokhoz fordulni, az eladás segítése érdekében, mert valószínűleg kevesebb alulinformált vevőjelölttel találkoznak, mint, ha mindenkinek megmutatnák a lakásukat, megsokszorozva a vírus veszélyét. Itt biztosan meg fog nőni az ingatlanosok felelőssége, hiszen amennyiben mindkét felet (eladót vevőt) partnerként kezelik és tájékoztatják őket minden őket érintő kérdésről kevesebb kontakttal lehet megúszni egy tranzakciót. A jó hír tehát, hogy a "még csak most kezdetem el árulni a saját lakásomat" kezdetű mondatok, nem fognak elhangozni, hiszen csak a komoly szándékú érdeklődők fognak ingatlant keresni, míg a lakásnézegetők elmaradnak.

Jelenleg nem lehet látni komolyabb árcsökkenésnek a nyomait sem, erre valószínűleg akkor kerülhet sor, ha a vírus a piacon is erősebben érezteti a hatását, ami a fertőzésveszély idejének hosszától függ elsősorban, mert nem mindegy, hogy egy lakáshitellel rendelkező ingatlantulajdonos mennyi  ideig kénytelen otthon maradni, mennyire csökken a bevétele, milyen kompenzációt kaphat a kormánytól, a munkahelyétől, ne adj isten a hitelező banktól, illetve egyáltalán a cég, a vállalkozás, túl fogja e élni az inaktivitásban eltöltött időt és, ha igen, akkor milyen áron, illetve mennyi időre lesz szüksége ahhoz, hogy valóban összeszedje magát. Itt még nem tartunk, ugyan de elképzelhetőnek tartom, hogy az ingatlanpiacon, ezek a kérdések lesznek, amik meg fogják határozni a lakáspiac elkövetkezendő egy-két évét.

Milovecz László

Budai ingatlanközvetítő

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebuda.blog.hu/api/trackback/id/tr9015525838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

232323 2020.03.16. 18:06:55

Pár hónap és elkezdhetek gondolkodni azon, hogy bevásároljak ebből-abból. Ilyenkor születnek a gazdag emberek meg csúsznak le a nyomorékok véglegesen.
Imádkoztam hogy legyen egy rendszerváltás szintű kataklizma, a jó isten meghallgatott.

Veszek lottót is.

Burgermeister 2020.03.16. 19:28:44

@232323: pontosan, en is erre varok

mariska16 2020.03.16. 21:13:20

Tipikus hiéna hozzáállás mindkét részről, de mi lesz ha elvisz benneteket a korona?

I Love Buda · https://budai-ingatlankozvetito.business.site/ 2020.03.16. 21:21:23

@mariska16: Ez a legbutább hozzászólás típus, mindig meglep, hiéna, meg tipikus, meg hozzáállás, tényleg rossz lehet neked.

mariska16 2020.03.16. 21:24:20

Miért te hogy fogalmaznád meg?

Andy73 2020.03.17. 11:10:59

"Az eladó lakások piaca is kicsit változni fog, de szerintem nem akkora mértékben, mint az albérleti piac."

Pedig a kettő szorosan összefügg. Az lakások jelentős részét az utóbbi időben befektetési céllal, bérbeadásra vásárolták, amire te is utalsz. Nos, ha nincs, aki kivegye, nincs haszon. Ha a lakást a befektető hitelre vette, könnyen lehet, hogy nem tudja törleszteni. Tehát várhaóan megugrik az eladó lakások száma, a kereslet meg csökken, ez jelentős áresést generálhat. Bizonyos mértékű árcsökkenés egyébként normális lehet, mert az utóbbi években irreálisan megugrottak az árak, vagyis ráfér a korrekció az ingatlanpiacra.
Persze minden attól függ, meddig tart ez a járványügyi helyzet, majd utána a válság. És attól is, hogyan reagál a kormány és a bankok, lesz-e például hiteltörlesztéis moratórium, mint az olaszoknál.

I Love Buda · https://budai-ingatlankozvetito.business.site/ 2020.03.17. 11:38:10

Szia, köszi a véleményed, egy picit vitatkoznék. Biztosan vannak átfedések, de én a tavalyi és a tavaly előtti tranzakcióinkból (itt most az irodánkról beszélek) minimális volt az ilyen irányú befektetés. Már csak azért is, mert megjelent a szuper államkötvény, a lakásárak pedig az egekbe emelkedtek. Ami elsőre hihetetlen, de, ha utána nézel, engem igazol, hogy az albérletek bérleti díjai viszont nem emelkedtek olyan mértékben, hogy az elvárt 5-6% hozamot realizálni lehetett volna. Volt persze néhány tranzakció, ami ezért jött létre, de itt nem egy befektetési stratégia része volt, hanem inkább az okozta, hogy valaki a családi megtakarítást, örökséget tette ingatlanba.

bontottcsirke 2020.03.17. 12:12:02

Lemennek félárra, akkor bevásárolok.Többet amúgy sem ér sok tákolmány.

I Love Buda · https://budai-ingatlankozvetito.business.site/ 2020.03.17. 12:40:52

@bontottcsirke: Annyira jó lenne, ha egyszer valaki elmondaná, hogy ezeknek mi az oka, értelme?

Andy73 2020.03.17. 13:39:47

@I Love Buda: Félárra valószínű nem fog lemenni, de szerintem is jelentős árcsökkenés várható, a válság miatt. Minden válságnak sajátos okai vannak, ennek a koronavírus.

bontottcsirke 2020.03.17. 15:01:24

@I Love Buda: Az, hogy ez a nép egyik napról a másikra él. Ha sok embert kirúghnak a költségeket valamiből fedezni kell, valószínűleg elngednek ezt-azt. Nem voltál ott 2008-ban? Na, az szép volt. Konkrétan harmadáron mentek az ingatlanok

I Love Buda · https://budai-ingatlankozvetito.business.site/ 2020.03.17. 22:48:47

@bontottcsirke: Nos én a Többet úgy sem ér tákolmány kifejezésre gondoltam, hogy miért degradálja valaki mások otthonát.
Dolgoztam 2008-ban, harmadára soha sem csökkentek az árak, ráadásul egészen más hitelkörnyezet, paci helyzet és gazdasági mutatók vannak, tehát megismétlődni nem fog, ez szinte biztos. A hitelek döntő többsége forint alapú, fix kamatozású, ellentétben a 2008 körül bebukottakkal. Azt sem tudható, hogy lesz e könnyítés a hitelek kifizetésével kapcsolatban és még számos összetevőt sorolhatnék.

bontottcsirke 2020.03.18. 11:15:59

@I Love Buda: Nem csökkentek harmadára? 3.2m volt ingatlanosnál az induló ár 2012-ben, amit 12-ért adtak el 2017-ben. Kevesebb, mint a harmada. A hitelezéssel kapcsolatban igaza van, de ha az így eszkalálódik, akkor olyan lesz, amilyet még nem láttunk. Egy hónapon belül lehet majd látni, mekkora buborékban élt az ingatlanpiac.
süti beállítások módosítása