Sokan vagytok úgy, hogy az ingatlanközvetítői sikerdíj összegét szeretnétek megspórolni, hiszen gyakran milliós tételekről beszélhetünk. Ki ne szeretné a megtakarítani ezt az összeget? Minden lehetőség a rendelkezésedre áll, ami egy ingatlanosnak. Hirdetőoldalakon felületet vásárolsz, fent vagy a közösségi média platformokon, szóval nincs akadály.
Ez egy abszolút érthető hozzáállás. Miért ne próbálnád meg? Semmi gond azzal, ha így döntöttél, viszont azt javaslom, ha már megpróbálkozol vele, akkor csináld jól és kerüld el a leggyakoribb hibákat(persze a többit is).
Arra gondoltam, hogy ebben a bejegyzésben összeszedem, azokat, amikkel a leggyakrabban találkozom. Ezen a fórumon is, illetve több helyen készítettem anyagot a remek ingatlan hirdetésről, nézz utána, ha érdekel.
De nézzük azokat a hibákat, amik csökkentik a hirdetésed hatékonyságát.
1 Nem értékesítői hozzáállás
Ez a címszó összefoglalása mindannak, ami egy hirdetésben, vevő riasztó lehet. Azt gondolom, hogy egy hirdetés nem más, mint marketing ajánlat.
A marketing pedig az adott termék bemutatása abból a szempontból, hogy miért lesz jó annak, aki azt birtokolja. Kell, hogy pozitív üzenetet sugalljon.
Néha ezeket olvasva, olyan érzésem van, mintha a tulajdonos nem is akarná eladni, (pedig dehogy nem, de ő nem kupec) Csak ekkor-akkor érek rá, ne hívjon telefonon, csak emailre válaszolok. Közvetítők ne keressenek, nem kötök megbízást.
Ennek a fekete öves verziója a három soros szövegből egy nagybetűs sor a fent idézett szöveg. Mindenféle korlátozás megjelenítése egy ilyen hirdetési szövegben, negatív érzéseket kelt az olvasóban.
Ennek az ellentéte, amikor a hirdető kihasználva a szókincsének összes felsőfokú jelzőjét, mutatja be azt az ékszerdobozt, amiben élete legszebb időszakát élte. Reggelente mókusok kopogtattak az ablakon, a szomszédok kedvessége, türelme, csak egy jógaoktatóhoz volt fogható, míg a környék annyira csendes és barátságos, hogy a játszótéren focizó gyerekek is lepisszegik azt a társukat, aki egy kihagyott gólhelyzet után, picit hangosabban mondja, hogy azt a kutyafáját.
A lakótelepre, (mert, maga a lakás itt helyezkedik el) az emberek kikapcsolódni, kirándulni járnak. Ez most túlzásnak hangozhat, de tényleg olvastam egy hirdetésben. Akkor még nem beszéltem a befektetőknek szóló kihagyhatatlan ajánlatról.
Azt javaslom, hogy ne ess túlzásokba, inkább a tényeket mutasd be vonzó megközelítésben. Jó nevű iskola, étterem, bevásárlóközpont,
2. Kép nélkül hirdetsz
Tudom én, hogy amennyiben nem töltesz fel fotót a hirdetésed mellé, akkor nem kell fizetned, tehát ingyen juttathatod el az ajánlatodat az érdeklődőidhez. Kérdés az, hogy egy ilyen próbálkozással fel tudod e kelteni a figyelmüket?
Persze amennyiben olyan fantasztikus tájleírásokat készítesz az ingatlanodról, mint például Fekete István a téli berekről, akkor azt mondanám hajrá, de szerintem, ha annyira tehetséges lennél már hallottunk volna rólad. Szóval én azt gondolom, hogy érdemes-kell fényképekkel is illusztrálni a hirdetésed. Te szakítanál az idődből akár egy percet is egy olyan ingatlanra, amiről képet sem láttál, viszont tapasztalatod van már arról, hogy a felújított állapot nem ugyanazt jelenti mindenkinek? Illetve szívesen fogadnád tizedik érdeklődőt, aki csalódottan fordít hátat az ajtóból?
Nem akarlak győzködni, de szerintem a fotók feltöltése nagyon kifizetődő.
3. A következő, természetesen a fotók minősége
Én mindig abból indulok ki, hogy egy magánszemélynek, aki a saját házát lakását hirdeti, nem kellemetlen, ha nem vérprofi hirdetést készít, hiszen neki ez egy próbálkozás, nincs benne rutinja. (A béna közvetítői hirdetés más eset, de ez most nem arról szól)
A helyzet viszont az, hogy akkor is versenyeznie kell az ingatlanosok hirdetéseivel, hiszen abban a találati listában jelentek meg, ahol ők. Szóval, akár tetszik, akár nem, tartanod kell velük a lépést ebből a szempontból. A fotók minősége nem lehet rosszabb, mint az övék.
A képek közé sorolnám még az alaprajzot is. Ugyanaz a helyzet, mint a fotóknál. Magadnak spórolsz időt vele, hiszen nem mindegy például, hogy a szobák egybe, vagy külön nyílnak? Hol helyezkednek el a lakásban? Ne gondold azt, hogy az érdeklődőd majd kideríti a telefonban ami neki fontos, nem fog erre rákérdezni. Az a tapasztalatom, hogy (miután kevés az időm), próbálok minél részletesebb tájékoztatást adni a hirdetésben, illetve telefonon is.
Az az első kérdésem, hogy van e valami kérdés az ingatlannal kapcsolatban?
Természetesen van: Mikor lehet megnézni?
Tehát ők nem fogják átbeszélni megkérdezni a számukra fontos tulajdonságokat.
A megtekintéskor fog vele szembesülni, te pedig ezzel egyidőben az ő szomorú tekintetével. Amikor harmadszor csináltál csilli villi rendet, jöttél haza a balcsiról, esetleg félbe vágtad a hétvégédet, akkor egyet fogsz velem érteni abban, hogy rajzolni kell egyet. Megint csak nem vagy közvetítő, tehát egy méretarányos, kockás papírra skiccelt rajz is bőven megteszi. Annyit elárulok, hogy a közös képviselő rendelkezik szint alaprajzzal, tehát még csak rajzolni sem kell sok esetben.
Azt gondolom, hogy érdemes a hirdetésedet ezekből az aspektusokból megvizsgálni. Természetesen vannak olyan ingatlantípusok, amiknek az értékesítéshez nem lesz szükség ingatlanosra, de egy jó hirdetésre azonban igen.
Milovecz László
Budai ingatlanközvetítő