Már évek óta porondon van a Római-part rehabilitációja, új védgátak építése, esetleg mobilgátak telepítése. Elképzelhető, hogy nagy változások lesznek és az igazi római parti, ez a retrós, élőzenés, táncos-mulatságos, hekkezős, halászlézős, bringázós hangulat átalakul. Természetesen itt is egymásnak feszülnek az érdekek. Környezetvédők, ingatlantulajdonosok néznek farkasszemet egymással. Mindkét felet tökéletesen megértem, hiszen kell a zöld, de nagyon, közben persze ki akar csónakkal a kertjében közlekedni. (Mondjuk az nagyon vicces, hogy a fák kivágása ellen leghangosabban tiltakozó szórakozóhely tulajdonosai, simán otthagyták télire, az élő fára szegelt mászókaszerűséget, illetve a világítás egy részét is.)
De nem szeretnék beállni a sorba és véleményt formálni azok helyett, akik hosszútávon gondolkodva hozzák meg a döntésüket a parttal kapcsolatban. Sokkal inkább egy remek élményemet osztanám meg veletek, ami a Rómain indult és ott is fejeződött be. Azzal a nem titkolt szándékkal, hogy hátha valaki kedvet kap és tesz egy ilyen túrát.
Aki nem csak az esti táncos mulatság vagy a hekk miatt látogat ki ide, az tudja, hogy a csónakházak közül pár működik még és néhányan közülük kimondottan jó eszközparkkal is rendelkezik. A barátaimmal évek óta járunk egy-két órát kenuzni, kajakozni, ami egy igazán jó és biztonságos családi program is egyben. Általában Lupakört szoktunk menni és ha megfelelő a vízállás, beevezünk a Tündér-szigetre, ahol akár napozó teknősöket is láthatunk. Egy beszélgetéskor kiderült, hogy egy barátunk régi vágya, hogy Esztergom magasságából leevezzünk a Római-partig. Nosza, szervezzük meg! (Ha kedvet kaptál, legyél körültekintő, mert nagyon komoly árkülönbségek vannak, nem is beszélve a hajókat bérbeadók jófejségéről. Mi kifogtuk a legrugalmasabb bérbeadókat, őket de csak azután, hogy visszautasítottam egy nagyon drága és cseppet sem szimpatikus stílusban előadott ajánlatot.) Azt a csónakház tulajt választottam, akit mindenki ajánlott. A reggeli találkozónkra pontosan érkezett. Első jópont. Javasolta, hogy ne az általunk elképzelt helyen, hanem Pilismaróton szálljunk be a kenukba és onnan csorogjunk le. Megfogadtuk, bevált. Az igazi Dunakanyart is érintve, csodálkoztunk rá a tájra. Azért az nem akármi, ahogy a Dunára borulnak a hegyek, erdők, zöldek, mindenfelé. Hú nagyon szép.
Mi elég magas vízállásnál mentünk, gyerekekkel, de így is abszolút biztonságban éreztük őket is, magunkat is. Arra azért fel kell készülni, hogy ez a 6-7 óra, amíg visszaértek, elég hosszúnak tűnhet, ezért érdemes néha kikötni. Először ebédelni álltunk meg, bár ne tettük volna. Olyan babgulyást kaptunk, amiben konzerv bab volt paprikás vízbe áztatva, nem főzve, áztatva, kicsit megbolondítva valami szalonnabőrkével, maga volt a kulináris Csernobil. A második pihenőnk viszont, Szentendre, fagyizó, imádtuk. Újra szép volt az élet. Onnan már csak egy óra út és ki is köthettünk. Kipakoltuk a kenukat és jó hagyományok szerint mi takarítottuk ki, ehhez a bérbeadók ragaszkodtak, de ez mindig is így volt. Egy a kevés, a ma is élő hagyományok közül.
Persze, hogy a parton vacsoráztunk, természetesen hekket. Remek volt, koviubi, friss kenyér kísérőnek, egy hideg sör, közben nézzük, ahogy az emberek sétálnak, beszélgetnek, vagy csak lazulnak és lazultunk mi is.
Elvileg akár 20-30 fős társaságnak is simán megoldják a túraszervezését, de kisebb csoportokat is szívesen látnak. Tehát egy pici elszántsággal, kalandvággyal, remek élményben lehet részetek, a gyerekeitek pedig garantáltan mesélni fogják a haveroknak.
Milovecz László
