Indul az Otthonstart hitel – Mit kell tudni róla 2025-ben?
Bevezető:
2025. szeptember 1-jétől elérhető a kamattámogatott Otthonstart hitel, amely forradalmasíthatja az első lakásvásárlást Magyarországon. Bemutatjuk a konstrukció részleteit, a legfontosabb tudnivalókat, és tippeket adunk a gördülékeny igényléshez.
Mi az Otthonstart hitel lényege?
Az Otthonstart hitel egy 3%-os fix kamatozású lakáshitel azoknak, akik első lakásukat vennék meg. A maximális hitelösszeg 50 millió forint, a futamidő akár 25 év is lehet, és már 10% önerővel is elérhető. Tehát a jelenlegi banki kamatoknál kedvezőbb feltételekkel veheted igénybe, a különbözetet az állam téríti meg a bankok számára, tehát a kamatok változása elvileg nem érinti.
Kinek, milyen feltételekkel elérhető?
A, legalább 2 év TB jogviszonnyal rendelkező magyar állampolgárok számára nyitott. Csak első lakás vásárlásához és kizárólag természetes személy veheti igénybe. Első lakásvásárlónak számít az is, akinek volt már tulajdonrésze ingatlanban, de az nem haladta meg az 50%-ot
Mennyit lehet spórolni?
Piaci hitelekhez viszonyítva az Otthonstart hiteltől akár 40-50 millió forintos megtakarítás is jelenthet egy 25 éves futamidő alatt, nagyon kedvező kamatnak. Azért nem lehet kiszámolni pontosan, mert a banki kamatok folyamatosan változnak, sőt elképzelhető, hogy az Eurózóna tagjaivá válunk, mert sikerül megugrani a feltételekhez szükséges kritériumokat.
Hogyan lehet kihasználni?
Szükséges dokumentumok: adásvételi szerződés, 2 év TB-igazolás, személyi okmányok, kereseti igazolás. Ajánlott már az indulás napján beadni az igénylést, mert az igénylési hullám miatt várható csak a gyorsak férnek hozzá a legjobb feltételekhez. A kormány a bejelentéskor nem határozta meg, hogy meddig elérhető a kedvezményes hitel felvételének lehetősége. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel az is elképzelhető, hogy akik kivárnak, lemaradnak.
Mire figyelj az igénylésnél?
- Rögzítsd a vételárat mihamarabb
- Legyél tisztában minden járulékos költséggel (ügyvédi díj, illeték stb.)
- Ha tudod, növeld az önerőt – így biztonságosabb a törlesztés
Gyakorlati kalkuláció
Egy 50 millió forintos hitelnél a havi törlesztő 3% kamat mellett, 25 év futamidőre kb. 237 ezer Ft, míg egy piaci, 7,6%-os lakáshitelnél 393 ezer Ft. A teljes megtakarítás akár 47 millió Ft is lehet a futamidő alatt.
Összefoglalás – Miért kulcsfontosságú, hogy gyorsan lépj?
Természetesen az eladók is szeretnék a legtöbbet kihozni az ingatlanukból és minél kevesebb kedvezményes hitel kompatibilis ingatlan lesz a piacon, ők annál magasabb árat kérhetnek érte. (fognak is) A várható kereslet miatt a lakásárak nőhetnek, így minél hamarabb döntesz, annál nagyobb eséllyel profitálhatsz a támogatásból és a kedvező feltételekből.
Milovecz Laci
Budai ingatlanközvetítő
