10 érv, hogy válassz magadnak egy jó kis panellakást
2018. december 01. írta: I Love Buda

10 érv, hogy válassz magadnak egy jó kis panellakást

Alternatíva a dráguló lakáspiacon

 

tocoskert_1_2.jpg

Gyakran előfordul egy-egy igényfelmérő beszélgetéskor, hogy "panelba nem akarok menni semmiképpen, mert"....no itt megakadtunk. Az ingatlanárak emelkedésével nem egyenes arányban emelkedtek a bérek, a jövedelmek, tehát előfordulhat, hogy, akinek tegnap még egy 50-60 nm-es belvárosi lakásra volt elég a büdzséje, annak ma egy kicsit kisebbel is meg kellene elégednie vagy más megoldást kell keresnie. Megesik, hogy ilyenkor a kisebb vagy rosszabb állapotú ingatlan kerül szóba, pedig akár jó döntés lehet egy panellakás megvásárlása, ami felújítás után olyan is lehet, mint az ebben a bejegyzésemben megemlített remek kis lakás. Összeszedtem 10 olyan tulajdonságot, ami segíthet, akár vonzóvá is teheti az ilyen ingatlanokat és esetleg neked is felmerülhet alternatívaként.

1. Megközelíthetőség

Mivel ezek a házak, lakótelepek kis túlzással önálló kis városrészként élnek, akár 15-20 ezer lakóval, építéskor már a tömegközlekedést is tervezni kellett és ez Budapest viszonylatában szerintem kimondottan jól sikerült. Éjszakai járatok is hazarepítenek egy elhúzódó világmegváltós beszélgetés vagy eldurvult drum and bass buli után.

2. Szolgáltatások

Az önálló városrész jelleget erősíti még, hogy az ezeken a lakótelepeken élők jelentős száma miatt, el tudják tartani az ide települt szolgáltatásokat. Vidáman vagy versenyezve egymással, de megélnek itt a kisebb garázskocsmák, éjjel-nappalik, pékségek, cukrászdák, konditermek, ajándékboltok, meg ki tudja még mi minden. Az biztos, hogy nem kell pánikba esni senkinek, ha az após felhívja telefonon kicsit vidámabb, spicces állapotában délután hat körül, hogy ő most szívesen játszana az unokával, de nem akar ám szomjan halni.

3. Tudjuk mi van a falakban

Első pillanatban ez kicsit furcsának hangzik, hogy kit érdekel, de aki látott már nyakig vizes iszapos fülű munkást a lakása felújításakor, az tudja miről beszélek. A flex után a legjobb barát a fúró, ha sikerül elkerülni a vezetékeket. De ez nem mindig sikerül.

4. A házak elhelyezkedése, távolsága egymástól

Láttál már olyan lakótelepet, ahol távcső és kukkolási hajlam nélkül nyerhettél bepillantást a szomszéd harmincas pár életébe? Ugye nem. Tehát az a rossz hír, ha érdekel téged ez a vonal, egy kisebb befektetésre számítanod kell, de töltsön el jó érzéssel, hogy aki téged akar figyelni, ő sem ússza meg ingyen. Ha jártál már körfolyosós bérházban, láthattad, hogy itt elég egy stokiba invesztálni és sok információ összeszedhető a lakókról, miután elfoglalta szomszéd a helyét a gangon.

 

oroszpanel_1.jpg

 

5. Bölcsi, ovi, suli a közelben

Nem kell részleteznem, hogy akinek gyereke van, az milyen hálás tud lenni a tervezőknek, amikor arra gondoltak, hogy reggel, akár gyalogos száguldás után, gyorsan le lehessen pattintani a legkisebbeket és utána már nyugodtabb lélekkel állhatunk neki a napi rutinnak.

6. Játszóterek

Hát igen, a gyereknek van szabadideje és szintén jól jön, hogy erre is gondoltak a várostervezők, hiszen ebből a szempontból sem lehet hiányérzetünk. Elengedjük az apróságokat homokkörtét formázni, vagy hintázni és a tavaszi napsütést és a gyerekzsivajt élvezve átbeszélhetjük a szülőkkel a világ fontosabb eseményeit.

7. A ház felújítási költségei

Itt a ház állapotának rendbetételre gondolok. Amikor a rendszerváltás után az önkormányzati lakásokat valami vicces összegért megvásárolták a bérlők, nem mindig számoltak azzal, hogy a ház fenntartási, állagmegóvási és javítási, esetleg felújítási költsége ettől kezdve őket terheli. Ok, hogy a panelnél is így van, de olcsóbb rendben tartani egy 80-as években épült házat, mint egy történelmi viharokkal terhelt szétlőtt falú belvárosi épültet, ami mellett villamos, alatta metró adja a terhelést.

 

panel2.jpg

 

8. Lakások fenntartási költsége

Pár évvel ezelőtt még talán megállta a helyét ez az érv, hogy azért veszek téglaépítésűt, mert alacsonyabb a rezsiköltsége, de ma már a szigetelt, panelprogramos, egyedi fűtésmérőkkel ellátott otthonoknál, ez minimum vita tárgya lehet.

9.Parkolás 

Abban is teljesen biztos vagyok, hogy egy lakótelepen, legyen az bárhol Budapesten, lényegesen egyszerűbb parkolni, mint bárhol a belvárosban, ráadásul ma még viszonylag ritka, hogy parkolódíjat kelljen fizetni. Így a nem annyira kedves rokonok is jöhetnek kocsival és nem érv, hogy azért alszanak nálatok, mert csak reggel megy a vonat (itt az éjjel-nappali ellenetek dolgozik).

10. A lakások alaprajza

Derékszög, derékszög, és derékszög.  A felújításkor, átalakításkor, a mesternek is egyszerűbb dolga van így, mint az olyan otthonokban, ahol a Rákosi-rendszer otthonátalakítási ki- és betelepítési ötletei vagy a húszas-harmincas évek divatja miatt, nincs egyenes falfelület a lakásban. Elkerülhetjük a  szaki bácsi, most ezt én hogyan oldjam meg tekintetét is.

 Ingatlanosként is javaslom

Amennyiben  neked fontosak ezek a paraméterek, egyet még mellé tennék, amit szintén a már említett bejegyzésemben írtam. Ha úgy érzed, hogy nem a te világod, könnyen gyorsan túl is adhatsz rajta, mert egyre inkább keresik, szeretik az emberek ezt a lakástípust.

Milovecz László

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebuda.blog.hu/api/trackback/id/tr914407416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.12.03. 08:42:26

Tény, hogy vannak előnyei a panelnak, de számomra a hátrányai jelentősebbek, én nem mennék panelba soha, hacsak nem kényszerítenek rá. Eleve az, hogy számos anyagi és a napi életvitelt érintő kérdésben egy rakás random idegenre van bízva a sorsod, nekem elfogadhatatlan.

KissGecihuszár 2018.12.03. 09:33:11

olyanként, aki -igaz nem panel, hanem ú.n. alagútzsalus , tehát a belső válaszfalai tekintetében tégla- LTP-n élt le eddigi 47 évéből 35-öt, nos olyanként én nem tudom a panel esetében értelmezni a "jókis" jelzőt, mert egy zsúfolt panel nyomortelep minden, csak nem jókis! Ahol nekem -ha tetszik ,ha nem- full time hallgatnom, szagolnom, látnom kell a többi lakótárs böfögését, tüsszögését, (kádban) fingását, a büdösebbnél büdösebb kajáinak szaghatását, random (a liftben mindenképp) találkoznom kell lepukkant, büdös szájú, hónaljú, seggszagú, egyéb szaghatásokkal gazdagon terhelt, láncdohányos és/vagy alkeszes hoffnungslos emberszabásúakkal, nos az a közeg mindennek nevezhető, csak nem "jókis"-nak. Miért életcél a vízfejben, vagy egyéb olyan megyeszékhelyen,ahol túlzsúfolt panel LTP-k vannak, mint reális alternatívák, abszolvált élet, illetve munkavállalás?? Ja, mert számosan oly mértékben el lettek gyerekkorukban kényeztetve, hogy lerohad a mellsőjük, ha egy kertes házzal együttjáró HETI (egy átlag kertes kecónál ezen nem napi tevékenységek, ne túlozzunk) tevékenységeket kell művelni?!

ZakMcKracken 2018.12.03. 10:18:36

@Kolompár Magneto: "Eleve az, hogy számos anyagi és a napi életvitelt érintő kérdésben egy rakás random idegenre van bízva a sorsod, nekem elfogadhatatlan." => Mert egy téglaépítésű társasházban nem ugyanez a helyzet... Ne röhögtess.

ZakMcKracken 2018.12.03. 10:23:25

@KissGecihuszár: Az a baj, hogy ha a panelt emlegetik akkor mindenkinek a túlzsúfolt, 10 emeletes, kaptár jellegű, zsúfolt háztömbök jut az eszébe. Pedig vannak 4 emeletes, kulturált környezetben lévő (zöldövezet), csendes, nyugodt panel házak is.

A 10 emeletes házaknak tényleg más a fílingje, mint egy szolid 4 emeletesnek. 4 emeletesben nőttem fel és most is abban élek a 2-ikon. Kinézek az ablakon és egy nagy parkot látok magam előtt.

kakamatyi123 2018.12.03. 10:23:26

@KissGecihuszár: osszeneszard magad furdoskurva.... te ekezel masokat, hogy el lettek kenyeztetve, de hisztizel a panel hatranyai miatt... hiteltelen troll...

KissGecihuszár 2018.12.03. 10:40:19

@ZakMcKracken: Azért azt érdemes megvizsgálni pl. Békáson, vagy Kelenföldön, de akár Avas, stb egyéb "legendás" panel LTP is lehet, hogy hány %-ot képviselnek a zöméban 10 emeletes panelek közé nyomorított 4 emeletesek, ahol a fentebb említett negatív jelenségek -a liftben történő kényszerű meetingek kivételével, hisz ugye a 4 emeletesekben nincs lift- mind ugyanúgy előfordulnak, sajnos.
@kakamatyi123: Anyukád a fürdősqrva, bazmeg! Válogasd meg a csatrorna szádból kiáramló ganéj dumád, csíra! Nicknamed sokatmondó; nagy kaka vagy! Ja, jó ideje NEM élek házgyári 4 emeletes lakótelepi házban, ergo nem talált a "hiteltelen troll" jelződ sem, kretén!

ZakMcKracken 2018.12.03. 10:43:39

@KissGecihuszár: Pl. a 17. kerületben nagyobbrészt vannak a 4 emeletes panelok/társasházak. Vannak itt is 10 emeletesek, de arányaiban szerintem kevesebben laknak ilyenben errefelé, mint 4 emeletesben. És itt nem a 10 emeletesek közé vannak nyomorítva, hanem eleve így tervezték a lakótelepet, 4 emeletes tömbökkel. Itt éppenhogy a 10 emeletesek lettek beékelve a 4 emeletesek közé, de nem mindenhol.

erkölcsi hulla 2018.12.03. 10:53:01

Egy jó kis első emeleti panellakás 30 miláért, minden vágyam.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2018.12.03. 11:22:59

Kisebb garázskocsmák nagyon le tudják húzni a környéket. Aki panelt keres nézzen körül van-e ilyen a kiszemelt házban, sok kellemetlenségtől tudja megóvni magát a későbbiekben (most még az ilyen házakban lévő lakásokat is megveszik/kiadhatóak, de ha újra beüt a gond, ott állsz egy értéktelen lakással a zsebedben, mert a kocsma az válságban is működni fog)

Ahogy a park sem mindig előny, mert jellemzően a rosszabb környékeken, oda ülnek esténként az alkeszek. És rengeteg van belőlük, te mint tulajdonos/bérlő jellemzően ebben a napszakban leszel otthon.

Én most biztos hogy nem vennék panelt csak kiadásra, mert olcsóbb albérletre óriási igény van, és pont emiatt is cserélődik manapság nagyon gyorsan a lakóközösség (nálunk 10 emeletes, 60 lakásos társasházban 40% az albérlők aránya. Aki eladja annak is a lakását bérbeadók veszik meg. Kontrollálható a dolog rengeteg odafigyeléssel, kamerákkal, ilyesmivel, de panelbérház az pont annyira szar, mint egy gangos bérház)

Balázs Neymar 2018.12.03. 11:27:44

Derékszög...jahhhh....jah az sem sok van , hiába panel ;)

bontottcsirke 2018.12.03. 13:13:15

Mindig is csodáltam az olyan embereket, akik lebontandó fosokat vettek negyven milláéert. Inkább kiköltöznék az erdőbe. mint hogy ilyen helyen lakjak.

Mattersdorf (törölt) 2018.12.03. 13:39:53

A fúrás... kimaradt! Egy kurva panelban minden hétvégére akad egy barom, aki FÚR!!!!!!

Másik az elmebeteg aki a fűtéscsövet veri, ha nem tetszését akarja kifejezni a szomszédjával szemben.... aztán 10 em. hallja.

Vagy a húsklopfolás.... mennyi

És ez még egy csendes ház amiben lakom..... milyen lehet ha valakinek állandóan zenét bömböltető szomszdja van???

2018.12.03. 14:01:13

@ZakMcKracken: jogos, az összes társasházra értettem, építési technikától függetlenül.

Nancsibacsi 2018.12.03. 14:45:42

@bontottcsirke: Ezek a panelek tovább fognak állni, mint a jelenleg álló családi házak 90 százaléka. Eleve 150 évre tervezték őket, szóval 40-50 évesen még elég csikónak számítanak :-)

rnz 2018.12.03. 14:56:28

@Nancsibacsi: 30-50 évre tervezték őket. Ami azon túl van, már csak szerencsejáték. Ha nem spóroltak ki _sehol_ _semmit_ és a valódi karbantartás is folyamatos, ott meg lehet a 100. Persze ebben nincs benne a tető, a nyílászárók, a fűtés, víz, szennyvízhálózat csövei, vagy épp a tető amik szintén jó ha kibírnak 50 évet.

erkölcsi hulla 2018.12.04. 12:52:22

@rnz: @Nancsibacsi: Itt véleményütközést érzek. Melyikőtöknek ez a szakmája?

rnz 2018.12.04. 13:22:23

@erkölcsi hulla: Ez nem vélemény, hanem tény, könnyedén utána lehet járni.
És nem, nem ütköző a szakmám. :D

erkölcsi hulla 2018.12.04. 13:56:40

@rnz: Nekem ütköző a szakmám, de ahány szaki annyi vélemény. Nem lehet általánosságban ítélni, változnak az épület kivitelezésének minőségei is.

rnz 2018.12.04. 14:01:48

@erkölcsi hulla: A tervezés és a kivitelezés ugye teljesen más dolog, de ezt akkor nyilván tudod. Ezért is írtam bele, hogy ha a kivitelezés és a karbantartás megfelelő volt, akkor a tervezett 30-50 évet ki lehet húzni akár 100-ig is, persze csak ami az alap házszerkezetet illeti. ;)
Azért azt lássuk be, hogy a panelek soha nem a gyártástechnológia minőségi csúcsát képezték. Az 5 éves tervek időbeni, vagy az erőltetett idő előtti teljesítése sokkal fontosabb volt, mint a minőség. Tudok olyan társasházat mutatni, ahol csak akkor találsz derékszöget, ha viszel magaddal. :)

Nancsibacsi 2018.12.04. 22:18:13

@rnz: Nincs sok értelme veled vitatkozni, mert kb úgy beszélsz a panelkokról, mintha egy panellakó dugná a csajod - irigy vagy, na. Viszont itt egy SZAKEMBER véleménye, aki építőmérnök, egy ingatlanfejlesztő cégnél dolgozik (tehát panel ellenérdekelt), és bontott már panelt:
www.portfolio.hu/ingatlan/iroda/az-elso-igazi-panelbontas-es-tanulsagai--interju.165311.html

"...a több mint fél millió panellakás akár további 50-100 évig is állhat?
M.Cs.: Minden további nélkül."..."Emellett állékonyak, így nincs velük probléma."

Hát igen - biztos nem ért hozzá :-D
Magyarországon az első panelházak 60 éve épültek, és állnak - gyakorlatilag nincs velük semmi gond. A gépészetük nyilván 60 éves - nade nézzük már meg egy 1959-ben épült családi ház EREDETI gépészetét: azokban még fürdőszoba se volt :-D

Nancsibacsi 2018.12.04. 22:22:07

@rnz: "Azért azt lássuk be, hogy a panelek soha nem a gyártástechnológia minőségi csúcsát képezték."
Azért valljuk be: egy házgyárban valamennyire még kontrollált volt a folyamat, ami egy részeg kőműves által épített családi háznál nemigen. És ehhez képest a családi házak is állnak - pedig ha valami csoda, akkor az hogy azok nem dőlnek össze (ha láttál már építkezést mondjuk a 70-es években :-D

rnz 2018.12.05. 08:19:21

@Nancsibacsi: Ha képes lennél olvasni, szavakat és mondatokat együtt értelmezni, akkor a hozzászólásod meg sem született volna. De segítek, kiemelem a lényeget, hátha így sikerül:
"A tervezés és a kivitelezés ugye teljesen más dolog, de ezt akkor nyilván tudod. Ezért is írtam bele, hogy ha a kivitelezés és a karbantartás megfelelő volt, akkor a tervezett 30-50 évet ki lehet húzni akár 100-ig is, persze csak ami az alap házszerkezetet illeti."
Mint olvasható, a tervezés és a kivitelezés teljesen más történet.
A linkelt írásban is szerepel, hogy: "De ami a minőséget illeti, nem is a panelek minőségében van nagy különbség, hanem a kivitelezésben. A csomópontokat vagy kibetonozták, vagy nem, vagy csak eltakarták, ki sem hajtották a zippzárvasakat, mert gyorsan kellett haladni. Inkább itt lehetnek különbségek és előre nem látható problémák."
Szóval most, hogy lebontottak _egyetlen_ panelt, még baromira nem lehet egyetemesen kijelenteni, hogy minden panelre igazak a tapasztalatok.

Ki beszélt itt a családi házakról? De ha már itt tartunk: Szerinted egy családi házat egyszerűbb felújítani, vagy egy 10 emeletes panelt?

Nancsibacsi 2018.12.05. 10:30:27

@rnz: Mosakodhatsz már - hülyeséget beszéltél és kész is vagyunk. Olyan nincs hogy valamit KEVESEBBRE terveznek, mert BIZTOS SZAR LESZ a kivitelezés és a karbantartás. A tervezés MINDIG szakszerű kivitelezéssel és karbantartással számol. Ezért áll az amit én mondtam - és ökörség az, amit te -, hogy ezeket a házakat 150 évre TERVEZTÉK, nem pedig 30-50 évre.

rnz 2018.12.05. 10:38:17

@Nancsibacsi: Csupa egyetemes érv, micsoda tudás! :D
Olvass, tájékozódj, okosodj, mert nagyon rád fér. Az már csak hab lenne a tortán, ha lepattannál a magas lóról, vagy legalább esetleg villantanál hozzá némi tudást is. De ha legalább egyetlen, legalább érintőlegesen hiteles forrást is tudsz mutatni, ami alátámasztja a 150 évet, állok elébe és emelem kalapom. Addig ez csak szánalmas okoskodást, proli személyeskedéssel megspékelve.

Nancsibacsi 2018.12.05. 10:45:09

@rnz: "Szerinted egy családi házat egyszerűbb felújítani, vagy egy 10 emeletes panelt?"
Egy 10 emeletes panelt LAKÁSRA VETÍTVE sokkal egyszerűbb, és olcsóbb felújítani mint egy családi házat. A felújítás költsége lakásra vetítve, azonos minőségben kb 1/3-1/4 pénzbe kerül. Fele nyílászáró, 1/10 tető/pince, fele külső fal, 1 fűtési rendszer, hideg-meleg víz nyomócső kb 1/20 (panel 2.5 méter, családi háznál ez simán lehet 50-100 is), 1-1 bekötés közművenként (nem kell 100x kifizetned 2-300 ezret egy árambővítésre, mert át kell helyezned a mérőszekrényt csak 1x), stb.
Ami egy panel lakásnál 1 millió, az egy családi háznál legalább 3-5 millió. Tudom miről beszélek, mert panelban lakok, de van családi házam is (üresen, reménytelenül sz.r helyen), és van nyaralóm is - szóval tök véletlenül tudom melyiknek mi a baja. A családi házat sokszor simán nem éri meg korszerűsíteni, mert a korszerűsítés költsége többe kerül mint a ház értéke, addig egy panelnál ez MAXIMUM a lakás érték 10-20 százaléka (pici lakás, Borsodban). Azt se felejtsük el, hogy a "panelban a szegények lannak" (bruhaha), ezért őket MINDIG támogatja majd az állam jó kis programokkal, addig "akinek családi házra van pénze, az gazdag" - szóval ők jóval kevesebb dologra pályázhatnak. Nem véletlen az, hogy egy jó elhelyezkedésű 3 szobás panelért már Bp-n belül is lehet családi házat kapni (nem makulátlant, nem modernet, de lakhatót) - egyszerűen beárazta a piac, hogy melyik mennyit ér.

Nancsibacsi 2018.12.05. 10:51:58

@rnz: Ennyi erővel linkelj már te valamit arról a 30-50 évről - mert az aztán borzasztó szakmai :-D
Menj el a BME-re, és kérdezz meg valakit aki ért hozzá: a vasbeton élettartama 150 év, normál körülmények között. Van ahol ennél jóval kevesebb - kb 50 év - mondjuk hidaknál, ahol folyamatos a vibráció, erős az igénybevétel, ÉS nem tartják karban (töredezik a beton, csupasz vasalás meg ugye rohad). Mondjuk eleve nincs olyan hogy élettartam, hanem arról beszélhetünk hogy az eredeti állékonysága hány százalékát veszíti el, de ez mindegy is, mert egy panelház esetén ezek a körülmények simán nem állnak fenn.

kakamatyi123 2018.12.06. 14:09:06

@KissGecihuszár: ja, megvan az ertelmi szinvonal... hamar a nickel az egyetlen visszavagasi pontod, nezzd meg a sajatodat.... es csak rinyalj tovabb, kis furdoskurva...

Nancsibacsi 2019.01.01. 11:01:36

@ZakMcKracken: "Pedig vannak 4 emeletes, kulturált környezetben lévő (zöldövezet), csendes, nyugodt panel házak is."
Amikben nincs lift. Ráadásul a 4 emelet jellemzően 5, mert eleve van alatta egy garázs szint, vagyis úgy kezdődik hogy magas földszint, amihez 15 lépcsőfok vezet. Az a helyzet hogy ezekben a földszint hidegpadlós (garázs ugye nem fűtött), az 1 szint tényleg jó, a 2. esetleg elmegy, de a 3-4 felejtős, a lift hiánya miatt. Nyilván amíg nincs gyerek addig csak a bevásárlás szopó (meg ha vesz az ember akár csak egy mosógépet), de ha gyerek van akkor napi rendszerességgel a 3-4 (ami valójában 4-5) emeletre babakocsit cipelni igazi állatkínzás. Öregeknek hasonló okok miatt nem jók ezek a lakások. Szóval nem véletlenül van kevés 4 emeletes. Liftet meg utólag kb lehetetlen beléjük rakni, pedig akkor tényleg jók lennének (nem véletlenül ilyesmi magasak az új építésűek is zömmel, csak azok liftesek).

ZakMcKracken 2019.01.02. 09:52:31

@Nancsibacsi:

Nem minden 4 emeletes panel aljában van garázsszint. És nyilván nem a tetőről beszélek, de a 2-ik bőven elfogadható. Persze, ha az erőnlétedhez választasz lakást akkor valóban jobb, ha a földszinten maradsz;)
süti beállítások módosítása