I Love Buda

Petőfi modellt ült neki, házáról buszmegállót neveztek el

A Barabás Villa

2018. október 14. - I Love Buda

Ez a villa Budán, az egyik személyes kedvencem, nemcsak a szépsége, eleganciája fogott meg, de nekem itt volt az esküvőm is. Városmajor utca 44. a házszám. Az 1800-as évek közepén vásárolt itt Barabás Miklós szőlőbirtokot, présházzal, illetve borospincével. A jelek szerint jobban szeretett villában, kényelmes körülmények között élni, mint egy borospincében, ezért saját tervei alapján megépíttette a klasszicista stílusú villaépületet, amit egy hatalmas, bor tárolására is alkalmas pincehelyiség kötött össze a vincellérházzal. (A fantáziámban több ok is felmerült, a miért megválaszolására, de nem nyert egyik sem bizonyítást.)

varosmajori-barabas-villa-budapest05.jpg

Az évek során több átalakítást, bővítést is megvalósítottak, nem csoda, hiszen a festőművész majd 30 évig élt itt. Őszintén bevallom, ha magyar festőkről van szó, nekem nem az elsők között ugrik be Barabás Miklós neve, pedig nem akárki volt. 

barabas_miklos_portre.jpg

Az utókor jórészt az ő munkái alapján ismeri az 1848-49-es szabadságharc szereplőit, mert nemcsak Görgey, de Kiss Ernő, Batthyány Lajos, Leiningen-Westerburg Károly, Szalay László, Bem József, Klapka György és Táncsics Mihály portréját is aprólékosan megfestette. Modelljei között volt Petőfi Sándor, Arany János, Széchenyi István, Liszt Ferenc is.

Mivel nem csak maga a festészet érdekelte, de behatóan foglalkozott a kor művészetének elméleti kérdéseivel is, a Magyar Tudományos Akadémia már 1836-ban levelező tagjává választotta. Ő ekkor 26 éves volt. (Halkan jegyzem meg, nálam ez, ennyi idős koromban fel sem merült. Nem tudom te hogy vagy vele.) 1840-től élt itt, tulajdonképpen békés, csendes életet. 1883-ban megkapta az Osztrák Császári Vaskorona-rend kitüntetést, amit többek között a már más blogbejegyzésben említett Hauszmann Alajos is megkapott.

A hegyvidéki önkormányzat által kiírt, a villa felújításáról szóló pályázatot Basa Péter építész nyerte, aki a felújítás, helyreállítás során segítségül hívta a művész akvarelljeit is. Ezért a munkájáért 2004-ben Europa Nostra Díjat - az európai építészet egyik legrangosabb kitüntetését- nyert. Ma pedig kulturális programoknak, előadásoknak, kisebb kiállításoknak ad otthont, tehát nézz be, ha arra jársz,  sétálj fel a parkba, igyál egy kávét, vagy házasodjatok össze ott.

Milovecz László

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebuda.blog.hu/api/trackback/id/tr8214300861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.