I Love Buda

Napraforgó a Delfin és az Angolna Pasaréten

Napraforgó telep és ami mögötte van

2018. augusztus 26. - I Love Buda

„ Európa nagy szellemi áramlatainak nem szabad országunk határainál megtörni, és a magyar ifjúságnak részt kell venni az új, egészséges és korszerű építészet alkotó törekvéseiben.”
Ezekkel a szavakkal válaszolt Klebersberg Kuno az őt megkereső építészeknek, akik egy kísérleti lakótelep ötletét vetették fel, a Stuttgartban található Weißenhofsiedlung mintájára, ami a bauhaus zsenijeinek keze nyomát viseli.

robert-bothner-stuttgart-weissenhof-siedlung.jpg

dahiusow0aczsag.jpg

Pasarét, Ördögárokkal párhuzamos területét választották ki a megvalósításra.
A kísérleti jelző arra utal, hogy lehet-e 100 négyszögöles telkeken egymáshoz illeszkedő, egységes  utcaképet mutató házakat építeni. Lehetett. Azonban egy adminisztratív akadály állt még a megvalósítás előtt, mert meg kellett változtatni a telkek kialakításának méretét (minimum 300 négyszögöl volt a megengedett). De hála a korai rugalmas adminisztrációnak, megoldották. 22 ház került felépítésre, az akkori legnevesebb tervezőinek, illetve kivitelezőinek közreműködésével. Természetesen a ma is álló emléktáblán nem helyesen szerepelnek, de spongya rá. A környék, az utca, jelenleg is nagyon jó benyomást kelt, köszönhetően a tulajdonosoknak, akik láthatólag szeretik a helyet, tisztelik az épületeket, megálmodóikat. A nagy magyar buhera persze itt is megvillantja a kreativitását, de tényleg nem ez a jellemző.

55738575c3b327411b3aa3ac0986f134.jpg

A tervezők között több egészen furcsa életpályát találhatunk. Volt aki politikus, volt aki kalandor lett, de azt hiszem, közülük is kicsit kiemelkedik Hajós Alfréd.
Ő az első magyar olimpiai bajnok, az újkori olimpiák történetében. 100 m-es gyorsúszásban nyert úgy, hogy a tengerben 13 fokos vízben kellett teljesítenie a távot, a háta mögött egy Rudas fürdőben abszolvált felkészüléssel, ahol is 26-28 Celsius-fok volt a medence hőmérséklete és pajkos gyerekek keltette hullámok modellezték a tenger hullámait. Az ideje pedig 1:22 volt. Aztán nyert még 1200 méteren hajóról a partra úszva is, így a magyar sport első két olimpiai aranyérme fűződik a nevéhez.  Magyar delfinnek hívták, elismerve az eredményeit. Összehasonlításképpen álljon itt egy Angolna becenevű úszó, (Eric Moussambani) aki a 2000-es Sidney olimpián lényegesen gyengébb idővel és nem kis szerencsével ért a célba. Itt megnézheted a felejthetetlen Knézy Jenő tolmácsolásában.
Hajós valószínűleg megunhatta a monotonitást, mert focistának állt, illetve dehogy állt, addig futott míg magyar bajnok nem lett, pedig akkor még nem a Mezőkövesd SE volt a rivális.
Az elkészült lakótelepet (milyen degradáló kifejezés ez ma) Genthon István a következő szavakkal méltatta a Napkelet című újságban:  Napfény és levegő, egyszerűség és tisztaság, praktikum és mindezekből folyó egészség kell a mai embernek.

nevjegy_jo.jpg

Azt gondolom, ha Hajós Alfréd életpályáját, megismerjük, hozzáadjuk az előbbi mondatokhoz, végigsétálunk a Napraforgó utcában, kicsit talán magunk mögött hagyhatjuk a Kisvárda Mezőkövesd meccs feszültségét is.

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebuda.blog.hu/api/trackback/id/tr1014201455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.