I Love Buda

Vagány építészek a 60-as évek végéről.

Tiéd lehet, egy általuk tervezett különleges otthon

2018. május 30. - I Love Buda

IPARTERV, ízlelgessük kicsit ezt a kifejezést, megéri. Megbízást kaptunk egy elsőre átlagosnak tűnő 67nm-es lakás értékesítésére. Itt megnézheted Mikor először körbejártam,  már akkor is nagyon tetszett, hiszen egy ekkora belterületen a szinteltolással épült panorámás szoba finoman szólva sem megszokott. Ebbe szerettem bele, hiszen a 60-as évek nem arról voltak híresek, hogy az emberek szabadon kibontakoztathatták a kreativitásukat, főleg nem egy társasház megépítése kapcsán. Úgy látszik viszont, hogy az IPARTERV-nél voltak vagány, újítószellemű építészek, akik meg is tudták valósítani az elképzeléseiket. Ezt nézzétek, ez is az ő munkájuk:

Badacsony Tátika büfé, a személyes kedvencem, nagyon tetszik a minimal stílus és ez mi, ha nem az?

114043.jpg

Miután megtudtam, hogy a házat egy  Ybl-díjas építész tervezte, el kezdtem kicsit keresgélni. Érdekelt az építész is, de először leragadtam a cégnél, ami milyen meglepő, ma is létezik. No a volumen kicsit szerényebb, de hát nem  is tartható az előd tempója, hiszen elképesztő a munkásságuk.

Itt a munkásságuk ismertetése a Keszthelyi burgonyabogár kutatóintézettől, egészen a Paksi atomerőműig terjed.

Tíz Kossuth-díjas építész és nyolcvanhárom Ybl-díjas munkái; közöttük Rácz Györggyel, aki ezt a házat jegyzi. A szomszédok szerint a tervező is itt élt, de a mai napig laknak a házban volt IPARTERV dolgozók. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebuda.blog.hu/api/trackback/id/tr114013286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.